Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 55 találat lapozás: 1-30 | 31-55
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Czetz János

2009. december 30.

A szamosújvári 51-es számú Czetz János cserkészcsapat gondoskodott a betlehemi láng helyi szétosztásáról, továbbá egy, több mint 500 kilométeres lángosztó körutat szerveztek a Mezőségen. Kasza Tamás, a szamosújvári cserkészcsapat vezetője, aki egyben a Romániai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke emlékezett a kezdetekre. 1992-ben, egy dési lelkigyakorlaton ismerkedett meg Böjte Csaba ferences atyával és a dési cserkészekkel. 1993-ban toborzót tartottak, majd 1994. május 8-án negyvenen letették cserkészfogadalmukat a ferencrendiek templomában. Átlagosan 40–45 az évi cserkészlétszám Szamosújváron. Tízéves csapatünnepségükkor létrehozták az Emlékhelyet, hogy általa a város és a cserkészet jeles személyiségei előtt tisztelegjenek. Kiadták A Székely–magyar rovásírás ABC-s könyve című könyvet. A szamosújváriak szervezték az elmúlt két évben a kiscserkész mintatábort is, Kasza Rózsa vezetésével. Egy családban nevelkedő, öt árva gyerek nevelésében vállaltak szerepet: a beosztott cserkészek naponta a gyerekekkel tanulnak, továbbá elősegítik a szocializációjukat. Jövőre egy sor kerek évforduló megünneplésére készülnek. 2010-ben lesz 70 éves a szamosújvári magyar cserkészet, 310 éves Szamosújvár, valamint 20 éves az erdélyi cserkészszövetség. 2010 és 2011 februárja közt az Erdélyi Magyar Cserkészszövetség Emlékévet szervez. /Fodor Emőke: Nyitottak a cserkészek a társadalom szolgálata felé. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2010. október 11.

Már 2014-ben megnyílhat a szamosújvári magyar iskola – Több száz mezőségi gyermek tanulhat magyarul a szórványintézményben
Önálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata.
„A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi.
„Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében.
Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd.
A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban.
A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is.
Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila.
Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiá­kok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket.
SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár)

2013. január 28.

Taps az ünnepeltnek: 20 éves a Téka Alapítvány
Vasárnap hajnalig tartott a szamosújvári művelődési alapítvány kedden kezdődött születésnapi rendezvénysorozata. Minden korosztályt megszólító, sokszínű programok várták a város lakóit, akik pozitívan válaszoltak: minden rendezvény telt házzal zajlott.
A Magyar Kultúra Napján, Bartók és Kodály műveivel ismerkedhettünk Kovács Hajnal zenetanárnő segítségével, Simó Júlia illyefalvi tervező gyönyörű ruhakollekcióját csodálva.
Múlt és jelen folyamatosságára mutatott rá a szerdán szervezett Sütő György matematika emlékverseny (5-12 osztályosok számára), melyet a mostani matematikatanárok szerveztek. Városunk legendás matematikatanára, nevelője emlékére az örmény temetőben kialakított emlékhelyen plakettet avattak, ahol díjazták a kis matematikusokat, de volt diákok (románok és magyarok egyaránt) emlékeztek, méltatva egykori tanáruk, osztályfőnökük munkáját. Este a Téka Alapítvány konferenciatermében Pál Emese művészettörténész, doktorandusz, Világosító Szent Gergely ábrázolásai erdélyi oltárképeken című vetített képes előadásából az örmények nagy szentjének életútját és kínszenvedéseit ismerhettük meg, valamint rácsodálkozhattunk erdélyi, velencei, indiai ábrázolások párhuzamaira.
Csütörtökön Orbán János Dénes volt a Hayak kávézóban zajló irodalmi kávéház vendége, aki szövegeiből olvasott fel, majd Debreczeni Orsolya helyi magyartanár, az esemény moderátora kérdezett. Olyan témákról hallhattak a jelenlevők, mint a költő kedvencei, a mai olvasó elvárásai, a szavak létjogosultsága. Az est a Tékában folytatódott filmvetítéssel, amely az induló filmklub bevezető eseménye is volt egyben.
Vajdasági fiatalok vendégszereplése
Péntek délelőtt az elemisek rendhagyó zeneórán vehettek részt, délután az óvodásokkal együtt rendhagyó Prücskök-játszóházban temettük már a telet. A közös farsangoláson népi gyermekjátékokat, táncokat ismételtünk, új farsangi dalt tanultunk, melyet el is énekeltünk az égő kiszebáb körül. A kiszebáb nem égett magára, magával vitte papírfecnire rajzolt huncutkodásainkat is. A játszóház közös fánkevéssel zárult.
19 órától az adai, vajdasági fiatalok vendégszereplése volt a helyi Művelődési Házban. A Diend című darab a végzős fiatalok zenés kálváriája, a középiskolás végzős diákok problémáit mutatja be, sajátos látásmódban. A továbbtanulás, pályaválasztás, felnőtté válás korántsem egyszerű és fájdalommentes, az adai diákok ezt nagyon hűen tolmácsolták.
Az adaiakkal és az ünnepre érkező sok baráttal az Égtájak – Vendégségben Budapesten rendezvényeken ismerkedtünk meg, ahova a Kaláka több mint 10 évig hivatalos volt. Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület a 20 éves jubileum alkalmával társszervezőnk volt, amiért minden köszönetet megérdemelnek.
Kórustalálkozó első alkalommal
Szombat reggel is benépesült a szamosújvári Művelődési Ház. Első alkalommal szervezett a Téka Alapítvány kórustalálkozót, amely sikeresnek bizonyult. Fellépett a szamosújvári Művelődési Ház kórusa, kolozsvári és szamosújvári baptista egyházak kórusa, a szamosújvári örmény, görög katolikus, református és ortodox énekkarok, valamint a békéscsabai Trefort Ágoston Szakközépiskola Fiúkórusa és a házigazda Rozmaring népdalkórus. A telt ház előtt zajlott bemutatkozást kötetlen beszélgetés, ismerkedés zárta.
A táncházszervezéstől a Nemzeti Intézményig című könyv bemutatására délután került sor a Téka Alapítvány konferenciatermében. Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke szerkesztésében, a könyvben a történelmi adatokon, sajtóanyagokon és fotókon túl, méltatások és a régi és jelenlegi tagok, munkatársak szubjektív visszaemlékezései is helyet kaptak. Dokumentum és olvasmány egyben. A médiapartner Kolozsvári Rádió munkatársai ajándékát is megtekinthettük, olyan videoanyagot, amelyben a 20 év fontosabb interjúi, eseményei villantak fel. Majd a Harmadik Zenekar és Katona Annamária népdala, a Kaláka és Téka csapata köszönte meg Balázs-Bécsi Attilának az eddigi munkáját. Balázs-Bécsi Vilmosnak, első koreográfusunknak ma is meghatározó szerepe van a Kaláka életében, tőle tanultunk nemcsak tánclépést, fegyelmet, de emberséget és tartást is.
Ezt követően a Művelődési Ház nagyon szűkösnek bizonyult. A szamosújvári közönségen kívül sok közéleti személyiség is megtisztelt jelenlétével: Kallós Zoli bácsi, aki kezdettől fogva támogatta munkánkat, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és kabinetigazgatója, Nagy Zoltán, valamint a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárságának részéről Brendus Réka főosztályvezető és Nagy Bercel kabinetigazgató. Ott volt Kötő József, a Téka mindenkori jó barátja, Máté András Levente, László Attila, Vákár István valamint megyei és helyi tanácsosok. Képviseltette magát a Kolozs megyei tanfelügyelőség, a helyi polgármesteri hivatal, de az abai (magyarországi) testvérvárosunk is.
Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület részéről Goldschmied József és Kovács Zoltán a magyar kormány ezüstérmét adták át a tánccsoportnak és alapítványnak illetve egy interaktív táblát az épülő iskolába. A gálaműsort ünnepélyesen megnyitotta Kelemen Hunor, aki biztosította a Tékát az RMDSZ támogatásáról, Nagy Bercel és a helyi polgármester, aki ugyancsak gratulált és további együttműködésben látja a közös terveink megvalósulását.
A 2010-ben alapított Téka díjat idén Harangozó Imre, újkígyósi néprajzkutató kapta, az Elismerő Oklevelet a helyi 51 számú Czetz János Cserkészcsapat. A díjat annak ítéljük oda, aki évek óta támogatta a Tékát, ugyanakkor barátaink is lettek. A helyi cserkészcsapat sok rendezvényen, mint a mostaniban is partnerünk. Gratulálunk a kitüntetetteknek.
A gálaműsoron felléptek a Kaláka baráttánccsoportjai: a balánbányai Ördögborda Prücskök, a dési Aranyeső, a kolozsvári Zurboló, Ördögtérgye. Bemutatkozott a Rozmaring népdalkör és ifjú zenekarunk, a Kontra Banda. A Harmadik zenekar a Sóvirág zenekarban velük együtt zenélő Prózsa Tündére emlékezett, aki már 10 éve nincs köztünk. Vendégeink voltak a kárpátaljai Csapról az Arabeszk együttes, és az eszényi Ritmus néptánccsoport.
Minden születésnapon az ünnepeltté a legnagyobb taps, most se volt ez másként. Újdonságként ezen a születésnapon felléptek az egykori Kalákások gyerekei is.
Fodor Emőke
Szabadság (Kolozsvár),

2013. március 18.

Czetz János élő emlékezete Gidófalván
A Szegedi III. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Gidófalvi 11. Székely Határőr Huszárezred I. századának Szilaj hagyományőrző csoportja parádés felvonulásával kezdődött szombat délelőtt Gidófalván a Czetz János-emlékünnepség. A református templom előtti téren az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb honvédtábornoka tetteit méltatták, és felavatták a Czetz-emlékház faragott oszlopos új bejáratát.
Jó magyarnak lenni március 15. után is – köszöntötte az egybegyűlteket Bereczki László helyi református lelkipásztor, aki Sajó Sándor E rab föld mind az én hazám című versével nyitotta meg a megemlékezést, majd Kiss Kornél szegedi hagyományőrző hadnagy Czetz János életútját ismertette. A gidófalvi származású, rendkívül tehetséges és nagy szaktudású hadvezérről, az erdélyi csapatok 1848 őszi ideiglenes parancsnokáról, Bem vezérkari főnökéről, az 1849. márciusi nagyszebeni harcokban szerzett érdemeiért előléptetett tábornokról, az Argentína első nemzeti katonai akadémiáját huszonöt éven keresztül vezető igazgatóról a szónok azt állította: ha a honvédseregnek több Czetz Jánosa lett volna, talán másként alakul a szabadságharc, mert minden hadsereg ereje a fiatal, bátor, elszánt és tehetséges katonáiban van. A szegedi hagyományőrzők vezetője, Vass László ismertette a III. honvéd zászlóalj történetét, megemlékezett arról az 1280 fiatalról, aki 1848–49-ben tizennyolc-húsz évesen szállt harcba a szabadságért, és akik közül csupán 197-en maradtak életben a világosi fegyverletétel idejére, és elmondta, hagyományőrző csoportjuk legfőbb célja a rájuk való emlékezés és a mai fiatalok becsületességre, bajtársiasságra nevelése. A Czetz János emlékét cselekvően őrzők közül a gidófalvi Kövér György beszélt az emlékház tetőzetének közmunkával történő felújításáról, a magyar külügyminisztérium határon túli emlékhelyek ápolására kiírt pályázatán elnyert összeg felhasználásáról, a templom előtti tér parkolója kialakításáról és az emlékház új fedett bejáratának elkészítéséről, valamint ismertette az általa faragott két bejárati faoszlop szimbólumait.
A metsző szélben a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette férfidalárdája és a gidófalvi református egyház Sárdi Hunor vezényelte kórusa énekelt forradalmi és huszárdalokat, a megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. február 15.

Gyászkeret alatt a magyar feliratok (Gidófalva)
Fekete keretes, fehér vízhatlan vászonnal takartatta el Berde József, Gidófalva polgármestere két középületen a magyar feliratot. Az elöljáró lapunk érdeklődésére közölte, a kormánymegbízott támadása és az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólítása nyomán vetett véget ily módon a cirkusznak. A prefektus a Czetz János-emléktáblába is belekötött.
A polgármesteri hivatal (felvételünk) bejárata fölötti Községháza és a szomszédos épület homlokzatán az Erdős Gábor Művelődési Ház – Gidófalva feliratot takarták el. Berde József elmondta, Dumitru Marinescu prefektus múlt év végén felszólította, tüntesse el az egynyelvű feliratokat. Ezt nem tette meg, és a kormánymegbízott pert indított a megyei törvényszéken, s meg is nyerte. Fellebbeztek, s az ügy átkerült a brassói táblabíróságra. Ott tárgyalásra még nem került sor. Párhuzamosan a Diszkriminációellenes Tanács is felszólította az egynyelvű felirat eltávolítására. A polgármester magyarázza, nem történt egyéb, mint az 1904-ben emelt épületen a restaurálás során az eredeti Községháza feliratot is helyreállították. Az egykori gidófalvi lelkészről elnevezett művelődési otthonon ott állt egy fehér bádogtáblán, Erdős Gábor Művelődési Ház – Gidófalva, senki szemét nem szúrta. A felújítás során nem a régi bádogtáblát tették vissza, hanem újonnan kiírták ugyanazt, ami évtizedeken keresztül senkit nem zavart. Most azt akarta, hogy legyen vége a cirkusznak, és eltakartatta az inkriminált feliratokat, magyarázza az elöljáró, hozzátéve, ha változik a helyzet, ismét felfedik azokat.
A polgármester még közölte, a prefektus belekötött a községházán levő két márványtáblába is egynyelvűségük miatt. Egyik a község nagy szülöttének, Czetz János tábornoknak állít emléket, a másikat testvértelepülésük, Nagyvázsony önkormányzata állíttatta 2000-ben a magyar millennium és a testvérkapcsolat tiszteletére, és egy Kölcsey-idézetet tartalmaz.
Berde József nem hiszi, hogy az egykori kolléga, Előpatak volt polgármestere önként intézi e támadásokat, úgy véli, ő csak báb a sakktáblán, mások irányítják.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. március 17.

Az 1848–49-es szabadságharc Kalotaszegen és környékén
Erdély bércei között kis hepehupás völgymedence terül el, délről a Gyalui-havasok, nyugatról a Kalota-havas az 1836 m-es Vigyázó-csúccsal, észak felől a Meszes-hegység és Kolozsvár-Almás hegység dombvonulatai, kelet felől pedig Kolozsvár határolja: Kalotaszeg.
Történészeink szerint Erdély azon vidékei közé tartozik, ahol a magyarság legkorábban megtelepült. (Akár már a VII. században: László Gyula neves régész „kettős honfoglalás” elmélete szerint a Kárpát-medencében 678 táján a második avar korban érkezett, úgynevezett „griffes-indás” népesség a székelyek voltak.) Az évszázadok során Kalotaszeget és vidékét sok pusztítás érte, a tatár–török hadak dúlásai, a pestisjárványok mind hozzájárultak a magyarság pusztulásához, e táj etnikai metamorfózisához. Az elpusztított magyar falvak egy része teljesen megsemmisült, másokba a havasokból román lakosság telepedett. Az uszítás, ármánykodás, nemzeti villongások színterévé vált ez a terület is, akárcsak Erdély sok más része. Gyilkolta itt már egymást a román és a magyar a Horea, Cloșca és Crișan vezette 1784-es parasztlázadáskor, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején, valamint 1918-ban és 1944-ben. Az alábbiakban a szabadságharc kalotaszegi történéseit elevenítjük fel.
Havasiak a kalotaszegi civil lakosság ellen
Az ősi Kalotaszegen az Erdélyt birtokba vevő magyarság egyik nemzetsége, feltehetően a Kalota nemzetség telepedett meg, megszállván a vidék stratégiai központját, Sebesvárat, később pedig Gyerőmonostoron nemzetségi monostort, Váralmáson pedig Benedek-rendi kolostort épített. Ma a Csucsa és Kolozsvár közötti területen elhelyezkedő több mint 40, túlnyomó részben magyarok lakta falvak összlakosságának száma megközelíti a 20 ezret. Központja a már csak 25 százalékban magyarlakta Bánffyhunyad. Kisbács és Jegenye katolikus településeket kivéve református vallású.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Kalotaszeg is hadszíntérré vált, ezt a civil lakosság is megszenvedte. Az osztrák, szász és muszka csapatok mellé csatlakoztak az Avram Iancu által vezetett román, állítólag 198 ezres létszámú lázadó erők, melyek sor- és határőr ezredekből, valamint a román falvak hadra fogható férfi lakosaiból verbuválódtak. A románok bízva az osztrák ígéretekben, hogy megvalósulhat régi álmuk, a nagy Dákorománia, teljes erővel támadták nemcsak a reguláris magyar haderőket, de valóságos népirtást végeztek a magyar civil lakosság körében is, több helységben csecsemőtől aggastyánig mindenkit legyilkoltak, az osztrák hadsereg hallgatólagos beleegyezésével. Avram Iancu, „a havasok királya” először a kalotaszegi magyar falvak ellen intézett támadást. 1848. november 6-án és 8-án egy századnyi császári könnyűlovas több ezer havasi románt (mócot) szabadított rájuk. Kalotaszeg maga is fegyverben állt Dobozi Lajos bihari nemzetőr őrnagy fedezete mellett. A támadást sikerült visszaverni, de Zentelke és Kalotaszentkirály a lángok martaléka lett.
Ezzel kapcsolatban részletet idézünk Berzenczei Antal őrnagy segélykérő leveléből Vay Miklós Erdély királyi biztosához:
„Nagyméltóságú Királyi Biztos Úr! Folyó év november hó 6-ikáról küldött hivatalos parancsolatjai Nagy Méltóságodnak az 1958-ik szám alatt köszönettel vettem, de már ezen rendelés vétele ellőt biztos hírek és kémeim által értesítve lévén az oláhok megrohanási szándékáról a következőleg rendelkeztem. A mákói és egeresi századokat M.Monostor és Valkó fedezésére a K.Szentkirályi századot pedig ezekkel érintkezésbe tettem – mire hiteles hírek érkeztek, hogy az ellenség Nagy Kalotára beérkezett s már Szentkirályra bevárandó... Addig is míg e tisztelt parancsolat megjöhetne, a megérkezett honvédek és az almási és körösfői századot indítom Kalota ellen, hogy még ma vagy holnap széjjelverhessem e rabló csordát.”
Erről az eseményről számol be idős Killyén Ferenc magyarvalkói református pap korabeli leírása, amely az egyház anyakönyvének 44. oldalán található. Csak pár mondat a lejegyzésből:
„Borzasztólag emlékezetes esemény 1848 év november hó 6-ik napján az albáki román rablócsorda néhány oláh pap és három rablófőnök vezérletük alatt a havasról lerohanván itten e helységben is tetemes károkat okoztak... Isten bosszúálló igazsága utoléri őket, mert az a sok ártatlan vér, annyi sok száz család sóhajtása, könnyhullatása kik élelem és lakóhely nélkül maradtak télnek idején, lehetetlen hogy bosszúállást ne nyerjen a gonoszok fejére, az Isten irgalmasságának királyi székétől... Ily pusztulást még a pogány ellenség sem tett, midőn istentelen lábával hazánk földjét taposta.”
Kalotaszegen ez időben a nép állandó rettegésben élt, hiszen a havasiak rémtetteinek híre futótűzként terjedt a vidéken. A magyar forradalmi csapatok viszszavonulóban, Gyerőmonostor és Csucsa a románoktól megfenyegetve – mindez jogosan keltett félelmet a magyarokban, hogy a bosszúvágytól fűtött havasi hordák soraikat rendezve újból lecsapnak a békés magyar falvakra. Az események azonban másképp alakultak.
A csucsai győzelem
Bem tábornok szemlét tartott a magyar csapatok felett Csucsától Nagybányáig, felkészítve őket Erdély visszafoglalására, melyről már december 13-án tudósítja Kossuthot. Eközben az osztrák vezetés is felkészült a harcra, 1848. december 18-i kezdettel kilenc oldalról rendelte el Magyarország megtámadását Windischgrätz, melyhez az erdélyi császári erők is hozzátartoztak. Bem tábornok „Erdély kapujában”, Csucsán terem és átveszi a parancsnokságot a fiatal és tehetséges Czetz János őrnagytól, akit egyben alezredesi rangra, valamint táborkara főnökévé nevez ki. Ennek az eseménynek állít emléket a csucsai református templomban elhelyezett, Petrás Mária által készített dombormű.
A császári csapatok B. Wardener vezetésével két oldalról december 18-án kezdték meg a magyar erők elleni támadást: Bánffyhunyad felől Losenau alezredes egy Siwkovich és két század Károly-Ferdinánd román gyalogsággal, valamint három század lovassággal, akiket a hegyekből Avram Iancu támogatott; az Almás-völgye felől Urbán alezredes kilenc század oláh határőrrel, akiket Butean prefekt támogatott és a felkelt románság. Céljuk volt átkelni a Királyhágón és Nagyváradon keresztül bejutni Magyarországra.
A magyar tábor főparancsnoka e ponton Riczkó ezredes volt, aki Csucsát, vagyis a bal szárnyat tartotta. Kissebesnél a jobb szárnyon a völgyben Dobai József ezredes foglalt állást, ahol Urbán támadott. December 18-án aztán ágyútűz, puskaropogás, szuronyroham, tehát a csata megkezdődött. Mind az országút, mind a Körös és a Sebes vize összefolyásától Csucsáig vérrel festett volt. Urbán csapatai az Almás-völgyében is támadtak, ahol kemény csata bontakozott ki, melyet Baumgarten székely huszárkapitány védett hősiesen, súlyosan meg is sebesülve a csatában. Dobai is jól tartotta a csucsai völgyet, a 11. zászlóalj itt kezdte el dicsőséges pályafutását.
A csata közben az osztrák könnyűlovasság támadott, gróf Saint-Quentin őrnagy vezetésével, a magyar zászlóalj össztüzet zúdított a rohanó osztrák lovasságra, melynek következtében az őrnagy is elesett. A harcok váltakozó szerencsével folytak egész nap, de végül is a császáriak visszavonultak Kolozsvár felé. (A magyarok december 24-én már Bánffyhunyadon voltak, ennek a református templom melletti Petőfi-kopjafa állít emléket.) Másnap, december 19-én, Zsibónál is kemény harcok bontakoztak ki, ahol Jablonczi ezredes csapatai támadtak báró Kemény Farkas őrnagy fiatal honvédseregére. Binder pedig Károly-Ferdinánd oláh határőri gyalogsággal és mintegy 15 ezer felkelt oláhval támadott, kiket Mikás vezetett. Kemény és Kis is elszántan védekezett, mígnem megérkezett Czetz és Bethlen Gergely a Kossuth-huszársággal. Másnap, december 20-án, a magyar sereg ellentámadásba lendült, az osztrák csapatok Gorbóig menekültek. Bem tábornok Nagybányáról indít támadást, Jablonczi ezredes december 22-én Kápolnánál próbálja megállítani, de sikertelenül, és a császári csapatok Dést is feladták. „December 25-én, Karácsony első napján, Kolozsvár lakossága nem akart hinni a szemének, amikor a megfáradt, kiéhezett, elrongyolódott sereg bevonult a városba. Az öröm határtalan volt, ilyen vidám karácsonya még nem volt Kolozsvárnak” – írja Kővári László haditudósító.
Télen megerősödtek a havasi csapatok Látva Bem sikerét, a megrémült General Comando december 31-re összehívatta a román és szász vezetőket Szebenbe, ahol olyan okmányt íratott alá velük, melyben a két nemzet kéri a muszka seregek segítségét. A sikeres tavaszi hadjárat következtében Erdélyt megtisztították az osztrák és a velük szövetséges román és szász erőktől, csak Déva várába, Gyulafehérvárra, valamint az Erdélyi-szigethegységbe szorult több mint 40 ezer román határőr és sorkatona maradt hódolatlan.
A havasi román falvak Avram Iancu parancsnoksága alatt álló, hadra fogható férfiait egy Ivanovics nevezetű osztrák kapitány látta el fegyverekkel és biztosított számukra katonai alapkiképzést. A felfegyverkezett havasi tűzfészkek ellen már 1849. január 3-án megindult a támadás. Bánffyhunyad felől Geley parancsnok vezetésével a több mint ezerfős sereg támadást intézett Kalota ellen, melyet a románok 4-5 órai harc után feladtak, és a havasok felé húzódtak.
Február 1-jén Gyalu felől két 600 fős csapat indított támadást elfoglalva Havasnagyfalut, ahol Indrei Roșu állt a románok élén. Ezzel egy időben Bem parancsára megerősített védvonallal zárták le a havasokat, megpróbálva kiéheztetni és így fegyverletételre kényszeríteni a románokat. Látva a helyzet súlyosságát, Avram Iancu is a vidéken termett és irányította a hadműveleteket. 1849. február 24-i, a Comite-hez írt levelében erősítést és fegyvereket kér, valamint több információt a magyar csapatmozgásokról. Ennek köszönhetően a megerősített román tűzfészkek elleni támadások mind kevesebb sikerrel jártak.
Vasvári és a Rákóczi szabadcsapat
A Havasnagyfalu elleni újabb, február 26-i támadásban, a közel 6 órás küzdelemben 6 román és 13 magyar vesztette életét, de a Kalota elleni újabb támadást is visszaverték a románok. Így köszöntött a tavasz Kalotaszegre, a havasi lázadók tábora megerősödve várta a kedvező pillanatot a leszámolásra. Ekkor az Országos Honvédelmi Bizottság (OHB) parancsára a „Márcziusi ifjú” Vasvári Pál őrnagy az általa szervezett Rákóczi szabadcsapatával siet a kalotaszegi magyar falvak védelmére. Május 2-án érkezik Bánffyhunyadra, ahol pár napi felkészülés után már május 5-én támadást intéz a Gyalui-havasokban lévő Lepiște, Felső- és Alsógyurkuca ellen, melyeket kemény harcok árán megtisztított a román lázadóktól, a havasokba szorította őket. Ezek után századait várakozó állásba a havasalji Incsel, Magyarv alkó, Kalotaújfalu, Magyargyerőmonostor, valamint Méregjó falvakban helyezte el, és várta a további fejleményeket.
Bem elhatározta egy erős honvédcsapat bevetését a román erők lefegyverzésére, ennek kivitelezését hadsegédére, Zarzinczki ezredesre bízta, kinek parancsa értelmében Déva felől báró Kemény Farkas ezredes háromezer, Gyulafehérvár felől Beke József alezredes kétezer emberrel, Gyalu felől Szépszögi József őrnagy a 123. tartalék zászlóalj zömével, Kalotaszeg irányából pedig Vasvári Pál őrnagy kétezer emberrel támogatta volna a hadműveletet. A terv szerint a Vasvári vezette dandár július 4-én a Havasnagyfalui-fennsíkon táborba szállt, itt várva a Gyalu felől érkező Szépszögi őrnagy csapatait. De Bem, aki éppen ez időben utazott Nagyváradra, hogy Kossuth-tal találkozzon, értesülvén az orosz csapatok betöréséről, a hadjáratot visszaparancsolta. Beke, Kemény és Szépszögi meg is kapták a visszahívó parancsot, Vasváriékhoz azonban sosem jutott el a levél. Július 5-én reggelre már körülzárta a többszörös román túlerő, akik állandóan támadták a magyar csapatokat, július 6-án, mivel az utánpótlásukat is elvágták, kénytelenek voltak kitörni a román gyűrűből.
A kitörés irányítását a lázbeteg Vasvári a tapasztalt Buzgó László főhadnagyra bízta. A dandár kétharmada megmenekült, azonban a Rákóczi-szabadcsapat 400 tagja, valamint teljes vezérkara, élükön Vasvári Pál őrnaggyal, itt lelte halálát. Avram Iancu nem volt jelen a bekerítési hadműveletnél, ezzel Chorchiș Nicolae tribunt, Iacob Olteanu kapitányt, valamint a havasnagyfalui népvezért, Indrei Roșut bízta meg, akit később a muszkák magas kitüntetésben részesítettek.
1995-ben ennek a szomorú eseménynek az emlékére állítottak Körösfőn kopjafát a Templom-domb alatt. A falu lakossága minden évben nagyszabású ünnep keretében emlékezik a Rákóczi szabadcsapat harcban elesett négyszáz tagjára, valamint legendás vezérükre, Vasvári Pál őrnagyra.
Az összeomlás – és mégsem volt hiábavaló áldozat
A muszka ármádia feltartóztathatatlanul nyomult Erdélyen keresztül magyarhon felé. Augusztus 15-én Kolozsvárról a sötét beálltával kezdték meg csendben a magyarok a kivonulást először az ágyúkkal, majd a lovassággal, éjjel egy órára a fővezérség is elhagyta a várost. Reggel Nagykapusnál táborba szálltak, de a visszavonulás folytatódott. Iszonyú volt a fájdalom és a levertség, mikor már a gyerővásárhelyi hágót is elhagyták. Augusztus 17-e reggelén Bánffyhunyadon haditanácsot tartottak, és a várostól körülbelül két kilométerre északnyugatra erős védővonalat állítottak csatarendbe. Mintegy 6-7000 gyalogos, 6-700 lovas és 23 ágyú várta az oroszokat és románokat. A Gyerővásárhelyen hagyott vadászokat a kozákok lefegyverezték, és a Hunyadon állomásozó vadászokra is oly sebesen csaptak le, hogy kevés tüzelés után szétszóródtak. Hunyad utcáin iszonyú lármával dübörögtek végig a kozák csapatok. Gál Sándor ezredes, a magyar erők vezére parancsot adott a támadásra, de inkább futás és szétbomlás lett a vége a demoralizált zászlóaljnak, ugyanis ekkor érkezett a hír, hogy Világosnál a magyarok letették a fegyvert.
A várost a gyalogosan és szekereken menekülők özöne öntötte el, a keskeny utcákban az udvarokból kiforduló szekerek felborultak, elzárva az utat a menekülők elől. Mindenki menekült a dzsidások lándzsáitól, ki a szántóra, ki a várost övező mocsarakba, erdőkbe, mivel a kozákok senkinek nem irgalmaztak. Ekkor a városon kívüli vadászok egy pár ágyúval és egy század Würtenburg-huszárral a dzsidások közé vágtak, és a városon kívülre hajtották őket. A város utcáit civilek és katonák holttestei borították.
Mikor besötétedett, rendezték soraikat a magyarok és hadirendbe álltak, így várták Urbánt az oláh csapatokkal és a kozákokat, mely támadás augusztus 18-a hajnalán be is következett. A sereget Dobai ezredes vezette, mivel Gál Sándor az estéli csatában megsebesült. Mintegy három órán át tartott az ádáz küzdelem, ezalatt a szekerek Csucsánál a Szilágyság felé menekülhettek és Királyhágótól az őrség is visszavonulhatott. Dobai ezek után megkezdte a visszavonulást Gál Sándorral együtt, Zsibónak vették útjukat, ahol augusztus 26-án a cári csapatok előtt tették le a fegyvert. Az elkeseredett küzdelemben több mint háromezer honvéd és civil esett el az oláhok és kozákok fegyverétől, sok kalotaszegi is itt lelte halálát, hogy közülük hányan lehettek körösfőiek, nincs rá adatom.
A szájhagyomány szerint a felszegi falvak elesett hozzátartozóikat titokban hazaszállították és eltemették. Habár a szabadságharc elbukott és a félelem, a rettegés korszaka következett, senkinek sem volt biztonságban az élete és szabadsága, aki részt vett a küzdelemben, támogatta azt vagy csak szimpatizált is a forradalom eszméivel, hiszen az osztrákok könyörtelenül megbüntették őket, de azért ne feledkezzünk meg a forradalom pozitív hozadékáról sem. Nem volt hiábavaló a sok kiöntött vér, hiszen óriási változást hozott a parasztság életében a jobbágyfelszabadítás. Az a föld, melyen robotolt évszázadokon keresztül, vért izzadva művelte a földesúr részére, az most a saját tulajdonába került, és egy új világ, társadalmi rend vette kezdetét a kalotaszegi társadalomban is. A Kolozsváron ülésező Országgyűlés 1848. június 18-i határozatát követően Kalotaszegen 2647 jobbágycsalád szabadult fel.
Befejezésül pedig ne felejtsük el a történész Sebestyén Kálmán szavait: „A román hatalom ezen a tájon mindig is különösen agresszív volt, ugyanis tudta, hogy Kalotaszeg magyar etnikai sziget a román tengerben. Olyan sziget, mely öszszekötő híd a magyar Alföld, a Partium, valamint Kolozsvár és Székelyföld magyarsága között. Egyetlen olyan láncszem, mely bizonyos etnikai kontinuitást biztosíthat. Kalotaszeg azonban elég nagy sziget ahhoz, hogy a tenger hullámai egykönnyen el ne mossák, de elég kicsi ahhoz, hogy az Anyaország gondoskodását kiérdemelje.”

(Forrásanyag: Kővári László: Erdély története 1848-49-ben, 1861; Sebestyén Kálmán: Körösfői Ríszeg alatt, 2007; Dr. Egyed Ákos: Kalotaszeg 1848-49-ben, 1998; Péntek László: Bölcsőtől a csatatérig, 2001; Nicolae Steiu: De sufletul Jancului, 1995.)
Péntek László
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 18.

Székelyföldi körúton Áder János magyar államfő
Időutazás, emlékezés, hagyományápolás legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak – többek között ezt írta be kedd délelőtt a Székely Nemzeti Múzeum vendégkönyvébe Áder János magyar államfő, aki magánlátogatáson tartózkodik Erdélyben. A mindenkori köztársasági elnök személyén és hivatalán keresztül is kifejezi a magyar nemzet egységét – jelentette ki az államfő keddi, nem hivatalos csíkszéki látogatása során.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet című előadásának megtekintésével hétfőn este kezdődött Áder János Magyarország elnökének háromszéki látogatása. Értesüléseink szerint az előadást követő állófogadáson az államfő pozitívan értékelte a látott előadást, megdicsérte a sepsiszentgyörgyi színművészeket.
Elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő emlékhelyeket szeretett volna felkeresni, így alakult ki a magyar államfő programja – mondta el kedd reggel a Székely Nemzeti Múzeumban a sajtó képviselőinek Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai minél gyakrabban jöjjenek Székelyföldre. „Mutassuk meg értékeinket, amelyeket ezer éven keresztül építettünk. Fontosnak tartjuk ezeket a látogatásokat, ezeknek, azontúl hogy magánlátogatás, nagyon erős érzelmi töltete és üzenete van a lakosság irányába” – fogalmazott.
Áder Jánosnak és feleségének, Herczegh Anitának Vargha Mihály múzeumigazgató mutatta be a Székely Nemzeti Múzeum In memoriam Gábor Áron kiállítását, valamint a pénteken megnyitott új időszakos kiállítást, amelyen a szabadságharc ritka ereklyéit lehet megtekinteni. Az államfőt láthatóan érdekelte a Gábor Áron eredeti ágyúja, amely pár éve ismét Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban található. A Háromszékre első alkalommal látogató Áder János a következőket írta a múzeum vendégkönyvébe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848-49-es kiállításukért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, és megismeri történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak.”
A múzeumi látogatás végén Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke egy Gábor Áron arckép másolatot (amelynek eredetije Kézdivásárhelyen van), valamint a Descriptio Transilvanie című térképgyűjteményt adott át a köztársasági elnöknek, Hercegh Anitának pedig festett „kincses ládikóval” kedveskedett. A város részéről Antal Árpád polgármester Sepsiszentgyörgy képes történetét és egy Kós Károly rézplakettet ajándékozott az elnöknek, a feleségének pedig egy nemezelt sálat adott, Vargha Mihály múzeumigazgató pedig az intézmény kiadványaiból összeállított könyvcsomaggal lepte meg az elnöki párt. Sepsiszentgyörgyről Csernátonba, a Haszmann Pál Tájmúzeumba utazott a küldöttség.
Felsőháromszéken is fogadták Ádert
Már a csernátoni Haszmann Pál tájmúzeumnál is kitűnt, hogy Áder Jánost a felsőháromszékiek mennyire tisztelik, Kézdivásárhelyen viszont még inkább. Az elnöki házaspár látogatása ünnepi hangulatban zajlott.
Nagy volt a sürgés-forgás a Haszmann Pál nevét viselő intézménynél: Áder János és neje, Hercegh Anita látogatása az múzeum munkatársait, illetve a falubelieket is lázba hozta. Székely ruhás lányok és fiúk várták az anyaországi méltóságokat, akik a programjukhoz képest jócskán késve érkeztek meg Bod Péter szülőfalujába. A magyarországi és román biztonságiaktól kísért házaspár nem feszélyeztette magát: megkóstolta a jóízű szilvapálinkát, a legjobb ízűnek titulált csernátoni kürtőst, majd Haszmann Pál vezetésével villámlátogatást tett a falumúzeumban. A félórás látogatás során csak a múzeum töredékét nézhette meg az elnök, illetve felesége: az idő szorítása miatt néhány kopjafát, a szabadtéri gépmúzeumot és a rádióházat tekinthette meg, a tulajdonképpeni múzeumépületbe alig pár pillanat erejéig lépett be.
Kézdivásárhelyen néhány száz ember volt kíváncsi Áderre, aki megérkezése után először egy kávét fogyasztott el Bokor Tibor polgármesterrel, Tamás Sándor megyei tanácselnökkel, valamint Hegedüs Ferenc önkormányzati képviselővel ez utóbbi vendéglátóipari egységében.
A magas rangú vendég a Gábor Áron téren, az ágyúöntő mester szobránál egy rögtönzött kulturális ünnepségen is részt vett. Áder neje szemmel láthatóan többször elérzékenyült, könnyekkel küszködve hallgatta végig az előadást, aminek a végén a házaspár megkoszorúzta az ágyúöntő szobrát.
Ezt követően Áder János és kísérete megtekintette a 11-es, illetve a 10-es udvarteret, majd a Nyerges-tetőre mentek.
Kopjafát állítottak a Nyerges-tetőn
A mindenkori köztársasági elnök személyén és hivatalán keresztül is kifejezi a magyar nemzet egységét – jelentette ki Áder János keddi nem hivatalos csíkszéki látogatása során.
Áder János, Magyarország államfője és felesége, Herczegh Anita nem hivatalos romániai látogatása során Kézidvásárhelyről érkezett kedden délben a Nyerges-tetőre. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek állított emlékműnél találkozott Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével és az alcsíki polgármesterekkel.
A köztársasági elnök köszöntötte a jelenlévőket, és beszélgetésbe elegyedett velük. Kifejtette, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei egyaránt fontosak kell legyenek a Magyarországon és a Székelyföldön élő magyarok számára, ahogyan az idős nemzedék mellett a fiatalok számára is. Rámutatott, hogy az 1848-49-es szabadságharc nélkül nem lehetne polgárosodásról, modern kori Magyarországról beszélni. Hozzátette, így van ez még akkor is, ha meg kellett várni az 1867-es kiegyezést, ahol Deák Ferenc elérte mindazt, amit a szabadságharc alatt fegyverekkel nem tudtak kivívni. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a székelyek a nehéz időkben bátorításnak értékelik a magyar államfő látogatását, Áder János kifejtette: „a mindenkori köztársasági elnöknek van egy alkotmányi kötelezettsége: a személyén, a hivatalán keresztül is ki kell fejeznie a nemzet egységét”.
Miután a házaspár az emlékműnél elhelyezte a kegyelet koszorúját, a hősök temetőjébe vonult, ahol Tamás József római katolikus püspök megáldotta az általuk állíttatott kopjafát. Ezt András Lajos fafaragó készítette, aki a helyszínen ismertette a kopjafa szimbólumainak jelentését, majd a hagyományos székely mesterségek fontosságáról és azok életben tartásáról beszélgettek az elöljárókkal.
Áder János feleségével a Nyerges-tetői látogatást követően Csíkszeredában ebédelt, majd a délutáni órákban Madéfalvára utazott, hogy koszorút helyezzen el a Siculicidium emlékműnél. A felcsíki települések polgármesterei mellett sok helybéli is az emlékműnél várta az államelnök érkezését, aki személyesen köszöntötte az elöljárókat és a helybélieket. Rövid látogatása után rögtön továbbindult, hogy Gyergyószéken is találkozhasson a helybéliekkel.
Gyergyói emlékművek előtt tisztelgett Áder János
Gyergyószentmiklóson az önkormányzat képviselő-testülete, egyházi vezetők, helyi és környékbeli települések lakói fogadták Áder Jánost és kíséretét az örmény katolikus templom kertjében, ahova a vörösköpönyegesek sorfala között vonult be a magas rangú vendég és kísérete. Az örmény egyházi kórus rövid előadását követően Mezei János polgármester köszöntötte a vendégeket. Az államfő Czetz János honvédtábornok emlékplakettjénél koszorút helyezett el, majd a házigazdák felkérésére kíséretével és a fogadása összesereglettekkel együtt a templomba vonult. Ott Szilágyi Lőrincz plébános és Magyari Sáska Zsolt egyetemi tanár ismertette a templom, illetve a gyergyói örménység történetét
„Amit legfőképpen megköszönök önöknek, az a hit megőrzése, a hagyományok ápolása, a történelmi példaképek emlékállítása, és hogy a fiataloknak megmutatják, hogy kik is voltak az őseik és mit köszönhetnek nekik” – szólt vendéglátóihoz Áder János.
A kötetlenné alakuló beszélgetés során elmondta, Böjte Csaba gyergyószentmiklósi gyermekotthonában nevelkedő két kislányért vállaltak keresztszülőséget feleségével.
„Gyergyószentmiklóshoz másfajta szálak is kötnek bennünket. Ezért valószínű, hogy ide gyakrabban járunk majd, mint más településekre” – búcsúzott a fogadására összegyűltektől az elnök, magyarázatot is adva neje, Herczegh Anita távolmaradására. Mint mondta, az örmény közösségnél tett látogatása idején felesége éppen keresztgyermekeiket kereste fel.
Az örmény templomtól gyalog vonult a Petőfi- és a Kossuth-szoborhoz a küldöttség, ahol Áder János virágok elhelyezésével tisztelgett a forradalom nagyjainak emléke előtt.
Gyergyószentmiklósról a kora esti órákban távoztak a magas rangú vendégek és kíséretük. Erdélyi látogatásuk utolsó állomása Válaszút lesz.
Bartos Lóránt, Kömény Kamilla, Pethő Melánia, Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro,

2014. május 26.

Béke a hazatérőknek
Vannak választott hazák és hazafiak. Czetz János felmenői örmény bevándorlók voltak, menekültek a török népirtás elől, remek magyar hon- és hadfiak váltak belőlük. A mi gidófalvi emberünk 1822-ben született, a szabadságharcban tábornoki rangig vitte az erdélyi hadseregben, Argentínába menekült a kivégzés elől, ott megalapította az argentin katonai akadémiát, legyen nekik. Újabb időnkben gyakori a Székelyföld választása új és örökös hazának.
Vad László a magyarországi vitézi rend egyik főembere volt. Három évvel ezelőtt választotta Kézdivásárhelyt. Nem gondolta, hogy 59 évesen elmegy az egykori vitézek tábori karába. Jó itt nyugodni? – már sosem kérdezhetjük meg tőlük, Kossuthtól máig, Turintól Budapestig, Eresztevényig. A helyzet az, hogy a nyugtalan székelyek ma sem nyugszanak létező és nem létező babérjaikon. Nem akarja a román elnyomó hatalom, hogy megnyugodnánk, pedig nagyon ránk férne egy kevés béke, szántás, vetés, erdőlés.
Vad Lászlót személyesen ismerhettem, magam a sepsiszentgyörgyi vártemplomban foghattam vele kezet. Termetre, szervező és irányító tehetségre is kiváló férfi volt. Sokat tett a több, sokféle vitézi rend egyesítéséért. Nem sikerült neki. Előszeretettel kutatta a székelység történetét, rajongva szerette Erdélyországot. Így, legalább így egyesítette válla alatt az ősi magyar földet, ám ez bennünket ne vigasztaljon, hiszen használhatott volna még bőven az egységesben, nem csak odalenn.
És ha már egység, akkor a fájdalom s a gyász mellett azt is latolgatnom kellett a koporsó meg a sír mellett, hogy bizony itt, Háromszéken, Eresztevény temetőjében, pár méterre Gábor Áron sírjától is fanyalognak, kifarolnak a mai vitézek, el sem jöttek a temetésre a MÁSIK rendbéliek, s a harmadik hányadikiak. Miféle zászló alól s hová bújnak léha önérzetben a MÁSságiak? És a széthúzókat hátha be sem fogadja ez a föld, mely nyugodalmat nyújtott az élő és a holt hazatérőnek?
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. január 27.

Bethlen Kata falujában
Oltfej ikerfalujának, Étfalvazoltánnak múltját megirigyelhetné sok más település. Veretes helytörténete telis-tele jeles eseményekkel. Két műemlék jellegű temploma, erdőségei, termékeny talaja van, és ha netalán aszály lépne fel, a két település között folyik el az Olt, s „nem jöhet olyan szárazság, hogy abból ne tudjon inni a jószág”. Jeles családjai szép és nemes emlékeket hagytak a maiakra, s a múltnak képe, ha voltak is itt szomorúbb események, leszépült – a falu mai élete azonban válságos.
Jó minőségű, szép kivitelezésű községtérképet adott ki a gidófalvi községvezetés, amelyen sok értékes helynév szerepel. A mappa hátoldalán rövid kétnyelvű településbemutatókat olvashatunk. Étfalvazoltánról Lemhényi Katalin tanítónő adja tudtunkra, hogy Étfalva neve Benkő József szerint Ethe nevű székely őstől származik, Kállay Ferenc szerint pedig Ethele hun királytól. Zoltán neve Erdőelvi Zoltántól, az első erdélyi vajdától eredne. A két falu közigazgatási szempontból 1899-ben egyesült. Terv aszfaltozásra
A Gidófalva központú község önkormányzata nem feledkezett meg a faluról, innen indul a község ivóvízhálózata, korszerű vízház szűri meg a folyó vizét, amelyből az ikerfalu is részesül, s rácsatlakoztatták a szennyvízhálózatot is a központi tisztítóállomásra. Mondhatnánk, közel áll a falu ahhoz, hogy teljes infrastruktúrával rendelkezzék. A lakosság mentalitásának kellene változnia, s főként gazdasági erejének növekednie ahhoz, hogy gyökeret verhessen itt is a pénzt hozó faluturizmus. Korszerű kultúrotthont építtetett ide Berde József polgármester, s modern hidat az Olt folyón. Mindezt ő közölte, de hangsúlyozta: minden további elképzelés csak az anyagiak függvényében kivitelezhető, mert bármennyire fontos a székely kaláka, nagyobb munkálatokban erre alapozni bizonytalan. – Mindenképpen folytatni akarjuk a helybeli tekepálya építését, mert arra van igény a faluban, de fontosabb lenne az Étfalva község déli bejáratánál megkezdett aszfaltburkolat, amely az Olton és Zoltán falun keresztül megteremtené az összeköttetést a Csík felé tartó nemzetközi út és a községközpont között. Ideje volna felszámolni a mindenkori por- és a sártengert a falu között, hogy megváltozzék a településkép. Ehhez uniós pályázat, komoly összeg kellene. A tervezetem nagyjából készen, ha lesz lehetőség, lépni tudok – mondta a polgármester. Az ikerfaluban változások is történtek: háborús emlék áll az étfalvi templom előtt, megújult a zoltáni barokk Czirjék-kapu, kopjafa őrzi Váradi József és az 1854-es forradalmi mozgalom emlékét. Megszűnt az óvoda, veszélyben az iskola
Étfalva ősi óvodája megszűnt, két óvodás és Barabás Csilla óvónő, helybeli tiszteletes asszony az iskolásbusszal Gidófalvára, illetve Angyalosra ingázik. Kilenc alsótagozatos tanuló jár az étfalvazoltáni Bethlen Kata-iskolába, akik esetleg a jövő tanévre is maradnak – tájékoztatott Lemhényi Katalin tanítónő –, de azután annyira lecsökken a gyereklétszám, hogy fennmaradásra semmilyen remény. – Sajnos, egyre gyakoribb jelenség, hogy szűnnek meg falusi iskoláink. Étfalvazoltánban a tanítók és a lelkészek harcoltak, hogy iskolát hozhassanak létre, amelyek most gyermekhiány miatt bezárnak. Nagyon sajnálom – mondta a tanítónő –, mert történelmi emlékmű az iskola épülete, a hagyomány szerint Árva Bethlen Kata tulajdona volt, akinek a nevét 1992-ben vette fel az iskola. – Megszűnik-e az étfalvazoltáni iskola? – kérdeztük Zsigmond Zoltánt, a Czetz János központi iskola igazgatóját.
– Minden bizonnyal meg. Én ezt már a tavaly megmondtam, de mindenki reménykedett – felelte. – Az iskolabusszal meg tudjuk oldani a gondokat fennakadás nélkül, az oktatási-tanítási folyamat nem szenved majd kárt.
– Mi lesz a műemlék jellegű iskola- és az óvoda épületével? – kérdeztük Berde Józsefet. – Nem mondunk le az iskola épületéről, hiszen az évek során mi javítgattuk. Osztálytermet alakítottunk ki, de kellene oda beépített illemhely is, hiszen meglesz annak a jövőbeni funkciója. Meg kell értenie a lakosságnak, hogy addig, amíg 500 ezer lej adóból és 300 ezer büntetésből eredő kinnlevőségünk van, addig nem lehet további fejlesztésről tárgyalni egy faluközösségben. Az óvoda épületére számot tartana az ottani közbirtokosság.
Mi lenne erdőbirtok nélkül?
Erősen le kezdett épülni ez a falu – panaszkodtak a helybeliek. Volt itt a kezdet kezdetén vágóhíd, húsfeldolgozó, nagyobb állatállomány, sütötték a jó házikenyereket, volt német segítség, hoztak mezőgépeket. Ez már mind a múlté. Működik szerencsére a helybeli tejfeldolgozó, ott készül a Robi sajt, néhány gazdának van tehenészete, s akinek nincs pénze, nagy kínnal művelteti földjeit. Szerencsénk van még az erdőbirtokkal. A közbirtokosságtól még kapunk fát. Ide jutott a hajdanában gazdag falu: a kollektívidőket ki sem tudtuk heverni, de arra, hogy ez az uniós világ is ennyire nehéz, nem gondoltunk volna. Nincsen a népnek kitartása. Rossz a közhangulat. – Mekkora a birtoka az erdő-közbirtokosságnak? – kérdeztük Bakk Vilmos elnököt. – Van 349 hektár erdő és 97,2 hektár legelő – felelte –, ami felnyúlik a Bodok-patakába is. Elmondhatom, hogy jó az erdőnk, működünk, de nem könnyű rendezni sorsát. Most kellett megújítanunk az üzemtervet. Most adtunk el 622 köbméter tűzrevaló lábán álló fát, s abból van valamennyi pénzecskénk. Egy kálnoki cég termeli ki. Százhatvankét tagunk van, számuk szaporodik, s a vagyon aprózódik, mert a közvetlen örökösök kihalnak. Legutóbb mindenki kapott egy hektár erdő után 1,5 folyóméter tűzifát. Mi ingyen adjuk a fát, de a tulajdonosnak saját pénzén haza kell szállíttatnia.
– Mit hoz a birtokosságnak legelőterületük?
– Ha mindenki odaállna, és becsületesen elvégezné annak takarítását, hozna is. Sajnos, ez a jó régi szokás ki kezdett maradni. Határozat szerint minden állattulajdonosnak részt kéne vennie, de nem mindenki jött rendesen, csak egy része, szabad idejének függvényében. A vonczi és a csomozi legelőn, mert az ágakat mind beleraktuk a gödrökbe-árkokba, vízmosásokba, a kifizetési ügynökség a tavalyra mind elvágta a támogatásunkat, ők ugyanis csak a zöld felületekre fizetnek, a gödrök-árkok fekete felszínnek számítanak. Szerintük el kellett volna szállítanunk az ágakat-bokrokat, de azok helye úgyis csak árok maradt volna, mert például a zoltáni puszták mind tele vannak vízmosásokkal. Erre idén is számíthatunk, mert a szóban forgó területek nem zöldülnek be. A szabályok szerint a legelőkön levő terebélyes nagy fák alatti területet, ahol nem nő legelésre alkalmas fű, szintén leszámítják az összterületből. Márciusban vagy áprilisban lesz közgyűlésünk, amikor megkapjuk a papírokat a baconi magánerdészettől, s akkor beszámolunk a tagság előtt. Erdészünk, a bodoki Székely János is mindenről tud. Közel állok ahhoz, hogy felmondjak – fejezte be Bakk Vilmos. – Ezt a munkát tovább vinni csak közös erővel, a vezetőség hozzáállásával lehet. Őseink az erdőket megszerezték, mi csak megörököltük, de meg kell őriznünk utódaink számára. Sűrűsödő egyházi gondok
– Félszáznyi olyan egyháztagja van az eklézsiának, akik közel 15 000 lej egyházfenntartási járulékkal tartoznak – tudtuk meg Barabás Béla református lelkipásztortól, aki 31 esztendeje szolgál a gyülekezetben. – Ezzel az összeggel egyenlíteni lehetne az eklézsia mintegy 16 500 lej kinnlévőségét. Negatív a falu demográfiai mutatója: egy gyereket sem kereszteltem, három temetés volt. A lelkész azt javasolta a presbitériumnak, hogy a félszáznyi nem fizető egyháztagot törüljék az egyházközség tagjainak sorából.
A hívek szerint az egyházfenntartási járulék feletti másfajta jövedelmet, termőföldek, egyházi erdők hozadékát, adományokat stb. az egyre romló két templom javítására kell fordítani; az étfalvi harangtorony javítása azonnali feladat lenne.
A lelkész elmondta: ilyen célra semmit nem tudtak összegyűjteni, mert ebből fizették az adókat-illetékeket, s népes családjának, a harangozónak túl kellett és kell élnie az éveket. Ahhoz, hogy a hívek fenn tudják tartani az eladósodott eklézsiát, havi 10 lejes, azaz évi 120 lejes kepére lenne szükség. Sajnos, a lepergett három évtized alatt gáncsoskodás vert gyökeret az egyházközségben, ami ma is tart, s az effajta viszonyulás miatt bomlott meg a németországi testvéregyházukkal, majd a pulai baráti csoporttal addig gyümölcsöző kapcsolat is. A helyzet a lelkész szerint tarthatatlan. – Mi volt az évi beszámoló gyűlés eredménye? – kérdeztük Péter Pál újraválasztott számadó gondnokot. – Csak a hivatalosan meghatározott évi 75 lejes kepével értett egyet a számában megcsappant presbitérium. Sorra kerültek a legégetőbb gondok: az adósság törlesztése, az egyházi javak maradéktalan visszaszolgáltatásának dolga. Nem értettünk egyet a félszáznyi egyháztag kirekesztésével anélkül, hogy velük szóba állhatnánk. Vállaltuk, hogy eljárjuk az adósokat május 30-ig. Azt javasoltuk, hogy állítson be a lelkész egy pénztárnokot, javítsa meg személyes kapcsolatait a községi önkormányzattal, hogy lehessen párbeszédet folytatni mind a fennálló peres ügyekkel, mind egy ravatalozó építésével kapcsolatosan. Összhang nélkül nincsen jó viszony és megfelelő templomlátogatás sem – fejtette ki a presbitérium véleményét Péter Pál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 10.

Kopjafa Árva Bethlen Kata emlékére (Étfalván őrzik a hagyományt)
Addig kell az embernek maradandót alkotnia, amíg él – hangsúlyozta Lemhényi Katalin, az étfalvi Árva Bethlen Kata Elemi Iskola vezetője tegnap a névadó emlékére állított kopjafa avatóján. Az iskola udvarán összegyűlt ünneplők körében Zsigmond Zoltán, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola igazgatója azt mondta: nem a jövőt kell búsulni, hanem a jelenben tenni – utalva arra, hogy egyesek megkérdőjelezték, amikor a kilenc gyermekkel működő helyi iskola a végnapjait éli, ideje van-e kopjafaállításnak.
Az étfalvi iskola tavaly ilyenkor indította útjára a Falvaink nevezetességei programot, a tegnapi Árva Bethlen Kata-nap ennek folytatása. Szóhagyomány szerint a XVIII. századi erdélyi nagyasszony a jelenlegi iskola épületében rendezte be nyári kastélyát, ennek emlékét őrzik a helyiek. A harmadik osztályos kisdiákok röviden ismertették Árva Bethlen Kata életútját, majd verssel és énekkel zárták műsorukat. Zsigmond Zoltán, a kopjafa faragója kiemelte: fontos, hogy hagyjunk magunk után maradandó jelt, és gitárkísérettel előadta a baróti Transylmania zenekar Apám, mondd el a hegyek nevét kezdetű dalát. Az énekek sorát gidófalvi diákok folytatták Oláh-Badi András tanító vezetésével. Árva Bethlen Kata az őt ért sok csapás ellenére megőrizte hitét, és azt is fontosnak tartotta, hogy a gyülekezeteket hitben megerősítse, tanította a gyermekeket, tevékenykedett a nőszövetségekben – emelte ki Barabás Béla étfalvi református lelkipásztor, aki János apostol Jelenéseinek Könyve 3. része  8. versét idézve figyelmeztetett, meg kell tartanunk az Úr beszédét, mert az emlékezés, a hagyományőrzés önmagában nem tartja meg közösségeinket.
A kopjafát Máthé Irén nyugalmazott tanítónő és Szakács Benjamin köztiszteletnek örvendő helyi lakos leplezte le, áldás után az ünneplők koszorúztak, majd az iskola épületében Zsigmond Emese, a málnási Tőkés József Általános Iskola történelem–földrajz szakos tanára bemutatta Társadalmi életrítusok a XVII. századi Erdélyben című előadását.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 6.

Beke Györgyre emlékeztek (Iskolanap Uzonban)
Egy közösség akkor él, ha messziről hallatszik az iskolacsengő, a gyermekzsivaj, ha megemlékeznek a nagy elődökről, az egykori pedagógusokról, a véndiákokról – hangsúlyozta Sibianu Viktor tanfelügyelő tegnap Uzonban a Tatrangi Sándor-iskolanap megnyitóján. Mintha ezekre a gondolatokra építette volna a helyi iskola a hagyományos tanévvégi ünnepségsorozatát: az elhunyt pedagógusokra emlékeztek, jelen voltak az első nyolcadik osztályt végzett évfolyam (1965) véndiákjai, emléktáblát avattak a falu nagy szülötte, díszpolgára, Beke György író, szociográfus emlékére és a több száz diák a színpadon és a szabadtéri játékokon is felszabadultan szórakozott.
A művelődési házban tartott délelőtti ünnepségen Szabó Margit, a Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatója azt mondta, ma is érvényes Beke György intése, miszerint menekülni egyedül is tudunk, de megmaradni csak egymás védelmében lehet. Ráduly István polgármester gratulált az iskolának azért, hogy boldog gyermekeket nevelnek és megismertetik velük a gyökereiket; Czegő Zoltán író, költő, újságíró Beke György életművét értékelte, aki „XX. századi Orbán Balázsként” kutatta és felmutatta a romániai magyarság helyzetét, s mindent megtett azért, hogy a nehéz időkben is lelkesítse az itt élő magyarságot. A jelenlévőket köszöntötte Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Matekovics Mihály, az Arad megyei RMPSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az aradi és háromszéki pedagógusok tizenhatodszor találkoznak szervezetten, s minden alkalommal kölcsönösen feltöltődnek, erősítik az összetartozást, valamint a közös célokért és a megmaradásért való küzdelemben vetett hitüket.
Beke Mihály András író, műfordító édesapja Uzonhoz, a szülőfaluhoz való kötődéséről beszélt, Szabó Margittal együtt leleplezte az iskola falán elhelyezett emléktáblát, amelyet Ungvári Barna András református lelkész megáldott, és Albert Imre plébános megszentelt, majd átadta az iskolának Beke György írógépét, amelyet az író hagyatékából nemrég berendezett emlékszobában helyeztek el. Az iskola diákjai táncos-zenés műsort mutattak be, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a gidófalvi Czetz János és a nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskola meghívott csapataival közösen vetélkedőket tartottak, hagyományos gyermekjátékokban, különböző csoportos programokban mulatták magukat.
Fekete Réka
Erdély.ma

2015. július 4.

A bölcsőtől a sírig (Gábor Áronra emlékeztek)
A bölcsőtől a sírig – Juhos Gábor maratonfutó és Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke ötlete alapján ez volt a mottója a csütörtöki Gábor Áron-megemlékezésnek, amelyet rendszeressé szeretnének tenni. Tervek szerint minden év július 2-án a berecki szülőház helyén álló emléktáblás ingatlantól elzarándokolnak Eresztevényre, Gábor Áron sírhelyéhez.
A Gábor Áron halálának 166. évfordulóján tartott megemlékezés a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi szervezete és Juhos Gábor maratonfutó közös szervezésében zajlott. Az SZNT autóbuszt bérelt, amivel a kézdivásárhelyi résztvevők – a székely tanácsok tagjai, cserkészek és néppártosok – Bereckbe és Eresztevényre zarándokoltak.
A berecki megemlékezést a Juhos Gábor által nemrég megvásárolt ház udvarán tartották. Ezzel egy időben zajlott Kádár Gyula történész könyvbemutatója a művelődési központban, ezért több volt a vendég, mint a helybeli. Az ünnepségen egy magyarországi turistacsoport is részt vett. Amikor a Gábor Áron Alapítvány vezetői megtudták, hogy a megemlékezők nem az ágyúöntő hős egész alakos templomtéri szobrát, hanem a ház homlokzatán lévő emléktáblát szándékoznak megkoszorúzni, elvonultak és közölték: ők vasárnap, a délelőtti szentmise után emlékeznek Bereck legnagyobb szülöttjére. A rövid, alig félórás ünnepség a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd házigazdaként Juhos Gábor maratonfutó elmondta: tudomása szerint első alkalommal gyűlnek össze ezen a telken, ahol a hajdani szülőház állt, ez a föld itta be a hős magzatvizét, ezért ezt a házat jelölték meg emléktáblával. „Természetesen, nem e ház falai között született Gábor Áron, de mivel elődeink megjelölték, ezt az ingatlant a jövőben a magyar nemzet szolgálatába szeretném állítani. Én vásároltam meg, de nem saját célra, hanem azért, hogy Gábor Áron kultuszát tovább éltessük, és olyan nimbuszt építsünk neki, amit megérdemel, ami hozzá illik” – hangsúlyozta Juhos Gábor.
Péter János az SZNT nevében a székelység érdekében kifejtett tevékenységéért tiszteletbeli székellyé avatta Juhos Gábort, s átnyújtotta neki az erről szóló díszoklevelet. Ilyés Botond történelemtanár Gábor Áron életútját foglalta össze, majd Sebestyén Rita tanuló saját alkalmi versét, Kicsi Kincső Kriszta tanuló pedig Szilágyi Béla Székely Miatyánk című költeményét szavalta. Sánta Imre református lelkész arról szólt: teljesen fölösleges vitát nyitni arról, hogy ez-e az a ház, ahol a hős született, a hely szelleme az, ami kisugárzik. Tovább kell éltetni a szabadságvágy tüzét – hangsúlyozta a bikfalvi református lelkész, áldást kérve a jelenlevőkre. Boldizsár Béla, a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője a nagymamája által megőrzött, több mint százéves verset olvasott fel. Szerzője Mihály György, címe Berecktől Eresztevényig. A székely himnusz eléneklése után a berecki megemlékezés koszorúzással ért véget.
A szülőhelyről a résztvevők – akikhez bereckiek és nyujtódiak is csatlakoztak – Eresztevényre mentek, ahol a gidófalviak, az étfalvazoltáni Sándor Sándor Fúvószenekar és a Czetz János-iskola tanulói várták őket. ’48-as nóták után Péter János és Juhos Gábor tartott beszédet, mondott köszönetet a gidófalviaknak. Sajnos, hangosítás hiányában az országút sűrű járműforgalma miatt alig lehetett hallani valamit az elhangzottakból. A beszédek után Sebestyén Rita másik saját alkalmi versét, az Örökségünk címűt szavalta el, Kicsi Kincső Kriszta pedig Szilágyi Béla költeményével zárta a rendezvényt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 7.

Lovasparádé Gidófalván (Faluünnep Oltfej kapujában)
Úgy is mondhatnánk, hogy ismét dáridó, mert a kétnapos rendezvényt, a megszokott hangulatot, a nyugis népünnepet csak a lovasparádé múlta felül. Nehéz lenne rangsorolni, hogy Háromszéken szinte észrevétlenül hol nőttek igazából naggyá a lovasversenyek, lovasbemutatók, a fogathajtás, az erőversenyek vagy azok a huszárbemutatók, melyeket paripák nélkül el sem lehet képzelni.
Délutánba nyúló munkát adott a zsűrinek a lovasbemutatók levezetése, értékelése, s a népes közönség véget nem érő tapssal hálálta meg munkáját. Hogy Gidófalva a lovassport egyik háromszéki központja, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a versenyre Tusnádról és Gyergyócsomafalváról is beneveztek. Tizennégy fogat versenyzett kettesfogat-hajtásban, a harmadik helyet a tusnádi Szőcs Levente, a másodikat a helybeli Mokán János, míg az elsőt az angyalosi ifj. Váncsa Jenő nyerte. Népes volt az egyes fogatosok csapata is: a harmadik helyezést a sepsikőröspataki Ferencz Csongor, a másodikat a helybeli Fazakas Oszkár, az elsőt pedig Bende Pál kapta. Tapsvihar köszöntötte Bodor Zoltánt, aki az angyalosi Váncsa-farm képviseletében egy bemutató jellegű parádés négyes fogattal lepte meg a közönséget.
A lovasbemutatókat a lovas-erőversenyek egész sora követte, gondozott, szép állatok vonultak fel s bemutatták, milyen az igazi „lóerő”, amely őseinket, eleinket, az ősmagyarokat is évszázadokig szolgálta. Berde József polgármester megnyitóbeszéde után a fotos-martonosi és a helybeli versenyző tűzoltók léptek színre, majd a gidófalvi Czetz János központi iskola és a hozzá tartozó tanodák gyerekei, óvodásai és iskolásai vették birtokukba a színpadot, a népes közönség pedig meggyőződhetett gyermekeik tehetségéről. Kis tarka pónilovon lovagoltak még a legkisebbek is. Időközben óriásüstben rotyogott a vadastokány, szólt a nóta-műsor, zenét szolgáltatott az EHP együttes, az esti tábortűz mellett az iskolások énekeltek, gitáron kísért Zsigmond Zoltán Károly. Gidófalván hagyomány az ökörsütés, amely alá már vasárnap kora reggel bekerült a parázs. Díszes huszárbemutató is volt, melyet a közismert Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület vitt tökélyre. Népes közönséget csalogatott a sportpályára a Sándor Sándor Fúvós­egyesület ifjúsági karának fellépése, felvonultak a helybeli motorosok, zenélt a Fun és a Toto Band. Vasárnap tűzijátékkal és utcabállal végződtek a falunapok.
Népszerűségnek örvendett a külön sátorban működő sepsiszentgyörgyi önkéntes Salvatore Egyesület fiatalokból álló, áprilisban megalakult egészségügyi csoportja, akik résen voltak, ha valakit elsősegélyben kellett részesíteni, vérnyomás- és cukorszintméréssel kedveskedtek bárkinek, használták a szívműködési rendellenességeket jelző korszerű készüléküket is. Elsősegélyben részesítettek egy alacsony vérnyomás miatt rosszul lett személyt, állapotát stabilizálták, és beküldték a megyei kórházba. Buna Hunor elmondta, hogy Berde József polgármester meghívására érkezett a csoportjuk. Ebben az évben már tizenkét népes kulturális és sportrendezvényen léptek közbe az ünneplők alkalmi bajainak orvoslásában, céljuk, hogy munkájukkal emeljék Kovászna megyében is a szíves balesetek ugyancsak alacsony túlélési arányát.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 17.

Gidófalvi hungarikum
Egyedi hagyományt teremtett a gidófalvi Czetz János Általános Iskola, ötödik esztendeje tartja meg a hozzá tartozó települések óvodáival, iskoláival közösen a szüreti felvonulást és mulatságot. Tegnap reggel Étfalvazoltánból indult a szekeres menet, miután minden társfalut körbejártak, délre visszatértek a házigazdákhoz, ahol jókora mulatsággal zárult a Háromszék vonatkozásában legsikeresebb kistérségi szüreti diákparádé.
Nem lankad a szervezési kedv, a gyermekek évek óta feldíszítik a szekereket, népi viseletbe öltöznek, énekekkel, fúvósok kíséretével indulnak a kiskörútra, amelyen minden esztendőben más-más település a házigazda. Idén is ötven kilométernyit szekerezett a vidám társaság, útban köszöntötték Gidófalva, Fotosmartonos és Angyalos lakosságát.
A falvak lakói kaláccsal, ásványvízzel vendégelték meg az érkezőket. Az a tizenöt család, amely a kapuját is feldíszítette az alkalomból, oklevelet is kapott a szervezőktől, a többiek finom falatokkal engedték útjukra a továbbmenőket, akik az étfalvazoltáni művelődési házba tértek vissza, ahol elsősorban Lemhényi Katalin helyi pedagógus szervezőmunkájának köszönhetően őszi terményekkel díszített teremben fogadták őket.
Zsigmond Zoltán, a községközponti Czetz János Általános Iskola igazgatója lapunknak azt mondta, ezt a hagyományt folytatják, s bár igaz, hogy egyre kevesebb a gyermek, a málnási Tőkés József Általános Iskola hatodik osztályának idei részvétele a rendezvényen azt bizonyítja, hagyományaink iránt növekvőben az érdeklődés, és az iskolák is egyre inkább bekapcsolódnak az értékőrző tevékenységekbe.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 2.

Egy „románellenes román” falujában (1.)
Évszázadokig sajátos státusú bihari kistáj volt a Báródság. Kalandos sorsú szülötte: Bem hadnagya, török effendi, Garibaldi őrnagya, az olasz királyi hadsereg tábornoka, Pavel Pop de Popa. Az ő pályafutásának, különleges utóéletének járt utána Szilágyi Aladár, a fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter kíséretében.
A régente Középkalota nevet viselő tájegység peremén autózunk Báródbeznyére, a Sebes-Körös folyásával ellentétes irányba. Élesdtől futamatnyira érkezünk a Királyhágóig tartó történelmi vidékre, amelynek első, Árpád-kori magyar megülői, majd 14. századtól kezdve a ritkán lakott élettérbe több hullámban betelepített románok a 19. század közepéig sajátos jogállásnak örvendtek. A kerület határvédő szerepe a 16. század közepén megfordult, az önállósuló Erdélyi Fejedelemséget óvta a törökkel és a Habsburgokkal szemben. Előbb az Erdélybe vezető kereskedelmi és hadiút őrzésére rendelt királyi jobbágyok lakják, majd a sólyomkői vár szolgálatára is besorolt, részben Mátyás király alatt személyileg nemesített, végül Szapolyai Jánossal kezdődően vált kiváltságolt területté: a nemesi kerületté emelt Báródság nyolc falujának lakói a Biharország nyugati végére telepített Hajdúsághoz hasonló önkormányzatisággal, mai fogalommal élve: autonómiával rendelkeztek.
Az Erdélyi Fejedelemség megalakulásakor a Báródság területén újraszervezett nemesi kerület már nem csak a Várad-Kolozsvár országutat őrizte, a báródsági nemesek dolga volt a Királyhágón áthaladó erdélyi fejedelmek és főurak fegyveres kíséretének és szolgálatának ellátása is, a Szalárdi János által emlegetett „igen sűrű erdőrengetegen” keresztül. A Báródságot ekkoriban hivatalosan a Sólyomkőn lakó várkapitány által kormányozták, a gyakorlatban azonban a nemesi kerület közvetlen katonai vezetője a nagybáródi hadnagy volt. A Rákóczi-szabadságharc után (és Sólyomkő felrobbantásával) a kerület katonai jelentősége megszűnt, noha autonóm törvénykezése és gyűlései, valamint kapitányi címe formálisan még sokáig fennmaradtak. Bár a Báródságba már viszonylag korán, a 14. században megkezdődött a románok betelepülése, az etnikai arányok jelentősebb változása csak a török-kor vége felé (szászfenesi csata, Várad eleste eredményeképp) következett be. Fényes Elek monumentális műve, a Magyarország geographiai szótára még közvetlenül az 1848-49 előtti állapotokat tükrözve így ír: „Jelenleg egy állandóbb rend fenntarthatása kedvéért maga a kerület választ magának egy főkapitányt, s ez időben e díszes hivatalt az ismeretes derék hazafi, T. Beöthy Ödön úr viseli, ki részint jobb rend behozására, részint az iskolák felvirágoztatására tetemes áldozatokat teve, s magának örökös hála és érdem-koszorút vívott ki.”
„Töröljük a román hősök galériájából”
Amikor felfedeztem a 48-49-es magyar szabadságharc román honvédtisztjének, Pavel Pop de Popa hadnagynak az alakját, és kiderült, hogy egy rendkívül kalandos élet, látványos katonai karrier rejtezik mögötte, hozzákezdtem a román nyelvű források búvárlásához is. Az első sajtóanyag, ami a kezembe került, a Bihoreanul 2014. október 24-i száma volt. A nem éppen magyarbarátságáról ismert hetilap szalagcímben hozta, hogy „(Anti)Românul lui Kossuth: Sătenii din Beznea elogiază un paşoptist care a luptat împotriva românilor.” Azaz:
„Kossuth antirománja: a beznyei falusiak egy olyan negyvennyolcast magasztalnak, aki a románok ellen harcolt.”
A cikk szerzője azon háborog, hogy a Báródbeznye központjában, 2006-ban felállított hősök emlékművén első, kiemelt helyen szerepel a falu nemzetáruló szülöttének, Pop de Popa tábornoknak a neve.
A riporter kolléga – miután idéz a nyugalmazott generális egyik, a Nagyvárad napilap hasábjain megjelent leveléből, mely az 55. bihari honvédzászlóaljnak, „az öreg Bem kedvelt csapatának” a hőstetteiről szól –, azzal egészíti ki a hadastyán emlékeit, hogy „amit Popa nem írt le: a sorozás az akasztófával való fenyegetettség alatt zajlott, napirenden volt a dezertálás, és a fél esztendő alatt, amíg elfoglalták Erdélyt, az öreg Bem hadai több mint 40 ezer románt gyilkoltak le, és felégettek 300 falut.” A kolumnás cikk szerzője kifejti a magyarok rémtetteit, majd hasonló, bődületes tájékozottsággal vázolja fel a pályáját magyar honvédőrmesterként kezdő, olasz tábornokként befejező „kalandor”, Pavel Pop de Popa karrierjét. Riportja végén az illetékesekhez, a Bihar megyei Kulturális Felügyelőség főnökéhez fordul, s ígéretét veszi, hogy „vizsgálatot indítunk, amennyiben az illető személy gyalázatos tetteket követett el, javasolni fogjuk az Emlékművek Országos Bizottságának, hogy tegyen megfelelő lépéseket. Ha mindez bebizonyosodik, a tábornok nevét töröljük a román hősök galériájából.”
Emiatt, emlékműnézőbe – és ha már ott forgolódunk, faluriport végett is – igyekszünk Péter kollégámmal Báródbeznyére. Mire a Király-erdő karsztos dombvidékére érünk, barátságtalan szél kerekedik, havasesőt vág az arcunkba. A beznyeiek sokkal barátságosabbak az időjárásnál, meglátogatjuk a gazdag néprajzi magángyűjteményt, mely egy helybéli lakos kezdeményezésére született, meg a megye legnagyobb, közel három évszázada emelt ortodox fatemplomát. – Róluk, illetve a falu szülöttének törökországi, olaszhoni kalandjairól riportunk második részében számolunk be. Most, báródsági portyánk megkoronázásaként megszemléljük az inkriminált emlékművet. Az impozáns obeliszk rendíthetetlenül áll, mellette megtépázott nemzeti lobogót csattogtat a nekivadult szél. Az emlékoszlop baloldalán az első, jobboldalán a második világháború hőseinek-áldozatainak nevét megörökítő márványlapok, a homlokzat fekete márvány tábláján pedig a következő, érintetlen, épséges ép felirat: Pavel Popa hadseregtábornok, sz. 1827, Beznye, m. 1895, Genova, Olaszország. Alatta pedig: 1989 decemberi forradalom. Florin Butiri, Crăciuni fia, sz. 1969, Beznye, m. 1989 Bukarest.
Mindenkit, de mindenkit zavarba hozok, amikor – megjátszva a tájékozatlan látogatót – arról faggatom a falubelieket: ki lehetett ez a Popa tábornok, mit tudnak róla? Elsőként a néprajzi gyűjtemény gazdáját kérdezem, mint helytörténeti érdeklődésű férfiút. Bár itt született, de mérnökember lévén nem foglalkozott a kérdéssel – szabadkozik. Javasolja, kérdezzük meg a feleségét, talán ő többet tud. Az asszony szerint „az első világháborúban harcolt a magyarok ellen”, de szemlátomást, nem biztos a dolgában. Hasonló dolgot rebesget az az asszonyság is, akinél a templom kulcsa van. Ő arra esküszik, hogy az 1927-ben született – felmenői révén báródbeznyei gyökerű –, ugyancsak tábornoki rangú szívsebész professzor, Ioan Pop de Popa nagybátyja volna… Az ortodox pópa restelkedve vallja be, hogy semmit sem tud az emlékműre örökített tábornok kilétéről, de fogadkozik, hogy „utánanéz”. A község szintén helybeli születésű alpolgármestere a községháza turisztikai kérdésekkel foglalkozó beosztottjához küld. Az iruló-piruló leányka azzal mentegetőzik, hogy ő csak három hete dolgozik a polgármesteri hivatalnál, de szentül megígéri, hogy „dokumentálódik”, és néhány napon belül megadja a választ…
Minderről egy néhány évvel ezelőtti beszélgetésem jut eszembe. Oravecz Imre költő mondta, hogy a „történelem ott, lent nem érzékelhető”. A Régi Szajla című versében ezt írta: „az úton libát terelnek, / az árokban füvet szednek, / a kerítésre köcsögöt tesznek, / a kútból vizet mernek, / a kertben kapát éleznek, / az ólban disznót etetnek / és a legnagyobb dologidőben / hülyegyerekként lézeng a faluban a történelem”.
„A közös haza védelmére”
A Beöthy Ödön által „felvirágoztatott” báróbeznyei román iskola ortodox tanítójának fia, Pavel, tanulmányait a nagyváradi Premontrei Főgimnáziumban folytatta, 1847-ben iratkozott be a Jogakadémiára. „Egykor én is szívtam a nagyváradi jogi intézet levegőjét – írta egy fél évszázaddal később papírra vetett visszaemlékezésében –, ott, azok között a falak között, az akkori ifjúság soraiban, az azon időbeli nagyváradi társadalom kebelében tanultam a hazát, az összes nemzetiségek édes otthonát ismerhetni.”
Első éves joghallgatóként élte meg 1848 márciusát. Akár a partiumi-bánsági románság jelentős része, a váradi román értelmiség, főleg az egyetemi ifjúság lelkesedéssel fogadta a forradalom kitörését, és nagy várakozással tekintett Európa tavaszának további fejleményeire. Mi több: amellett, hogy kiáltványba foglalták a maguk saját, jogos nemzeti igényeit, elfogadták a Pesten március 15-én közzétett 12 pont követeléseit, köztük – az erdélyi románság unióellenes érzelmeivel szemben – annak utolsó, Magyarország és Erdély egyesülését megfogalmazó pontját is. A magyarországi, partiumi-bánsági román értelmiség 1848 áprilisában érzékelte, hogy erdélyi társaik más úton járnak – ezért intézett a nagyváradi román ifjúság május 21-én egy felhívást erdélyi testvéreihez, melyben kérik nemzettársaikat, hogy legyenek lojálisak a magyarokhoz, mert „testvérekké lettünk kölcsönös szenvedéseink, hazánkért és szabadságunkért kölcsönösen ontott vérünk által.” Amikor 48 őszén kitört a háború, a bihari románok jelentős része a szabadságharc oldalára állt.
„A nagyváradi ifjúság által kiadott jelszó – olvasható Pavel Pop de Popa 1892. novemberében kelt, a Nagyvárad napilap november 23-i számában publikált itáliai levelében – villámként járta be a vidéket, és az eredmény Bihar megyében az lett, hogy a magyar és a román nép versenyezve sietett, a háromszínű lobogó alá, a közös haza védelmére.”
Bem hadnagya
Az Erdélyben is megindult fegyveres harc nyomán 1848. november végére a magyar csapatok kiszorultak Erdélyből, és a Nagybánya–Zsibó–Zilah–Csucsa vonalra vonultak vissza. A haderő újjászervezését Czetz János honvéd őrnagy kezdte meg, majd 1848. december 2-án Kossuth Lajos Bem József vezérőrnagyot nevezte ki az észak-erdélyi magyar csapatok főparancsnokának.
Nagyváradon alakult meg a 27. honvédzászlóalj, amelynek katonái Bem parancsnoksága alatt vettek részt Erdély felszabadításában, majd egyes századaikat az Érchegységet zároló magyar csapatok közé osztottak be. Szintén Nagyváradon alakította meg Hódossy Miklós kormánybiztos Bihar megye részben ugyancsak román kontingenséből az 55. honvédzászlóaljat, amely már december 19-én Csucsa mellett esett át a tűzkeresztségen. Ennek a nemzetőrökből alakult zászlóaljnak lett az önkéntese őrmesteri rangban Pavel Pop, a báródbeznyei tanító fia. A térségben szabályos román-román összecsapás bontakozott ki, mivel a honvédeket a 17. naszódi román határőr gyalogezred 2. zászlóalja, két század bukovinai határvadász, valamint mócföldi népfelkelők támadták. A Fráter Alajos vezette 55. zászlóaljnak sikerült megakadályoznia, hogy az ellenség a Királyhágón áttörve Várad elfoglalására induljon, sőt Czecz őrnagy december 20-i zsibói győzelme után, immár közvetlenül Bem vezérlete alatt akadálytalanul nyomultak keletre, Kolozsvár felszabadítása érdekében. Bona Gábor hadtörténész számításai szerint a honvédseregben megfordult mintegy 200 ezer katonának 40 százalékát nem magyar ajkúak alkották. A 25 000 román nemzetiségű katona az összhaderő 12-13 százalékát alkotta.
A mi román hősünk sok ezer nemzettársával egyetemben csatáról csatára harcolt Bem tábornok nagy sikerű hadjáratában, melynek eredményeként – az orosz cári hadak betöréséig – gyakorlatilag kiszorították Erdélyből az ellenséget.
Ami Pavel Pop hadi cselekedeteit illeti, sajnos nem sokat tudunk róluk. Megérdemelné, hogy egy fiatal történész kinyomozza vitézi tetteit. Az biztos, hogy miután Csucsánál átesett a tűzkeresztségen, végigverekedte a csatatereket. Érdemei elismeréseként Nagyszeben első ostromakor 1849. január 21. kapott hadnagyi rangot. Nagyszeben bevételéért az ötvenötös honvédek mindegyikét kéthavi zsold rendkívüli kiutalásával jutalmazta Bem apó. Azt hősünk parancsnokától, az érseléndi születésű Fráter Alajos visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy 1849. július 20. csapatával a vöröstoronyi szorosból Havasalföldre szorították, a törökök előtt tette le a fegyvert Sumlán, majd Kutahiában Kossuth testőrcsapatába jelentkezett.
https://erdelyiriport.ro/, 2016. március 5.
Egy „románellenes román” falujában (2.)
A vidéket jól ismerem, nem csak Kolozsvár felé vagy onnan Váradra igyekezve szeltem át számtalanszor a Királyhágó alatti kishazát. Hét esztendeje az alapos helyismerettel rendelkező Ilyés Károly doktor kíséretében jártam be – sokadik etnoszportyám alkalmával – a Réz-hegység Nagybáród fölötti, szerinszerte elterülő, egymástól rikkantásnyira megbúvó szlovák portáit. De a Királyerdő felőli rész alvége, ahol most járunk, ismeretlen volt számomra. Báródbeznyére készültömben napokkal indulásunk előtt kezdem az utazást. Bunyitay nagy történeti munkája mellett, másik „bibliámat”, a soktudományú Fényes Elek Geographiai szótárát felütve böngészem a vonatkozó szócikket. Annyira élvezetes-szemléletes szöveg, hogy reménybeli olvasóim türelmével visszaélve, egy részét idemásolom a riportomba:
„Nagy-Báród oláh falu, Bihar vármegyében, a kolosvári országutban, Váradhoz 7 mfdre, 30 r. kath, 53 n. e. óhitű, 600 g. e. óhitű, 10 ref., 8 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, postahivatallal, uj kerületi házzal. Hetenkint divatozó vásárját a szomszédok élénken látogatják. – E helység fő helye volt a báródsági nemes kerületnek, s a kapitányi széktartás itt szokott tartatni. E nemes kerülethez tartoztak még: Kis-Báród, Cséklye, Nagy-Patak, Korniczel, Beznye, Körös-Topa, és Brátkának egyrésze. Vallásukra nézve nagy részt egyesült, aztán nem egyesült óhitű oláhok. Házaik fából, s főleg Beznyén széljelszórva épültek, többnyire keritések nélkül. A lakosok nagy része a müveletlenség szomoru állapotában fetreng, s majd mindent magok csinálnak, mire szükségök van; mind a mellett istenfélők, s épen nem erkölcstelenek. Sovány és terméketlen földeiket nem elég szorgalommal müvelik; termesztenek tavaszi buzát, tengerit, zabot, burgonyát, és babot. Van sok gyümölcse, különösen sok szilvája, almája, diója, mogyorója. Terjedelmes erdeikben holmi apró barmot is nevelnek. Nevezetesebb hegye a Magura, melly óriási nagyságával felülmulja Körös völgyének minden hegyeit. 1790-ben gyomrában nem megvetendő mennyiségben leltek arany, ezüst, vas, ólom ásványokat; de az iparhiány, s más gátló körülmények elfojták további létüket. Kősziklás hegyeit többnyire bükk, tölgy és cserfákból álló erdőség fedezi, mellyben egy hamuzsir-huta a lakosoknak jó foglalatosságot ad. Vadon terem az erdőkben málna, ribiszke és fekete áfonya. (…) Általában levegője tiszta, vize jó, s vidékének tündér szépsége az erdélybevivő derék országuton járó utazót vidámitja.”
A Példabeszédek Háza
A sűrűn szálazó, majd havas esőbe váltó csapadék nem igazán „vidámít” bennünket, a kátyúkat is kerülgetni kell, így túlfutunk célunkon. Azt is csak akkor vesszük észre, amikor elérjük a Báródbeznye végét, illetve a vele összenőtt Barátka kezdetét jelző helynévtáblákat. Ennyicske terepszemle elegendő ahhoz, hogy megállapítsuk: Fényes Elek bő másfél évszázada nyomdafestéket látott leírásához képest miben változott a falu? „A vidék tündér szépsége” megmaradt, Beznyén viszont csak itt, a felvégen találunk széjjelszórva házakat, már nem fából épültek, nem annyira szegényesek, jó néhány tekintélyes porta jelzi a helybéliek prosperálását. Végül némi maroktelefonos egyeztetés után megpillantjuk a máramarosi faragott kapu alatt reánk várakozó férfiút.
Martin Teodor gépészmérnök Beznye szülötte, akkor telepedett véglegesen haza feleségével és két lányával, amikor visszakapták felmenőik tizenvalahány hektárnyi földjét, erdejét. Előbb gazdálkodni kezdett, állatokat is tartott, majd kisebb vállalkozásba fogott. Beindított egy tejüzemet, sajtot, túrót szállítanak a piacokra. Férjezett lányai családostul Németországba költöztek, évente háromszor-négyszer látogatnak haza, így az erősödő konkurencia, a fokozódó import miatt három alkalmazottnyira zsugorodott tejgyár elegendő hátteret biztosít a megélhetésükhöz. Viszont mielőtt a lányok felcseperedtek volna, egy újabb „vállalkozásba” kezdett, a maga, a gyermekei és mindenki gyönyörűségére, amelyik azóta nemhogy hozná, csak viszi a pénzt. „1991-ben családostul meglátogattuk Kiskohon a Medve-barlangot, akkor fedeztük fel magunk számára Aurel Flutur példátlanul gazdag néprajzi gyűjteményét – idézi nem kis lelkesedéssel a történteket –. Már hazafelé jövet mocorogni kezdett bennem a gondolat: de hiszen a mi csűrünkben, padlásunkon, falusfeleim portáján is még megvan jó néhány berendezési tárgy, szerszám, viselet, egyéb, mi lenne, ha a kiskohi példán felbuzdulva Báródbeznyén is összehoznánk egy hasonló kincsestárat?”
Éppen akkoriban kapták vissza ősi jussukat, a házukkal szemben, az országút túloldalán fekvő terjedelmes telket, lakóházzal, istállóval, csűrrel egyetemben. Teodor – akár megannyi falubelije – ezermester lévén, néhány barátjával nekilátott az épületek felújításának, a jókora terület erdőalji részét meghagyta legelőnek, a dombalji részét pedig lészakerítéssel választotta le, és feleségével, lányaival együtt hozzáfogott a tárgyak gyűjtéséhez. A ház és tartozékai megteltek a tíz év alatt összehordott darabokkal. Teodor a műhelyében restaurálta, konzerválta a paraszti mívesnapok megannyi kellékét, eszközét, a cséphadarótól a kézimalomig, a faesztergától a kisgépekig, a kemencétől a szövőszékig. Az asszonynép a nők, férfiak, gyermekek népi viseletének darabjait, az ágyneműt, a bútorokat újította fel, s így alakult ki egy „módos” meg egy „szegény” ember portája, minden hozzávalóval egyetemben. Teodor elmondása szerint nem igényelt, nem is kapott tanácsot néprajzos szakemberektől. Mindent ő maga tervezett, kivitelezett, működtet. A vendégkönyv bejegyzései szerint nem csak a megyéből, nem csak Romániából, hanem számos országból érkező turisták látogatják a Példabeszédek Házát. Hamarosan kiderül, vendéglátónk „bibliás ember”, nem véletlenül nevezte el így az általa megálmodott gyűjteményt. Ugyanis a helyiségek egy-egy erény: „a szorgalom”, „a szeretet”, „a türelem” stb. nevét viselik; a kiállítás berendezései között, de még a bútorok fiókjaiba rejtett cédulákon is, a Példabeszédek könyve, Bölcs Salamon egy-egy mondása olvasható: „Szeretet és hűség ne hagyjon el soha, kösd a nyakadba, és írd fel a szíved táblájára.” (3:3) „Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn, okosan teszi, aki féken tartja az ajkát.” (10:19) Avagy: „Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel.” (15:17)
Nem, nem áruljuk el házigazdánknak, hogy tiszteletre méltóan gazdag, tájidegen tárgyakat is prezentáló gyűjteménye eléggé eklektikusnak látszik, azt sem, hogy az udvartérben felállított, gyermekeknek szánt kunyhók, egyéb parkbútorok némileg giccsesnek tűnnek… Nem tartok attól, hogy ez a nem túl hízelgő megállapításunk visszajut a fülébe, hiszen bevallja: egy kukkot nem ért magyarul. Viszont ha majd a beznyei beszámolóm megjelenik – mondja – szívesen lapozgatná az Erdélyi Riportot, nézegetné legalább a fotókat benne. Médiaügyekben tájékozatlan barátunkkal nehezen tudom megértetni: sajnos, a mi lapunk már nem olyan „újság”, amelyik nyomdában készül, csupán az interneten lehet rátalálni…
Mihály és Gábor arkangyal temploma
A sikátorban, egy szemlátomást lakatlan, roskatag parasztház mögötti temetőkertben áll Bihar megye legnagyobb és talán legrégibb ortodox fatemploma. Míg odaérünk, a lábbelink átcsatakosodik, a silányan kövezett csapáson felgyűlt tócsákat kerülgetve gázolunk a bokáig érő, nedves fűben. Amíg a kulcsos asszonyra várakozunk, megszemléljük a magas sátorfedelű, zsindellyel fedett tetőt, a karcsú, nyolcszögű toronysisakot. A templomtornácra húzódva gyönyörködünk a kapubéllet négysoros kötéldíszében, a vésett kötéldísz az egész épületet átfonja, a külső falak felületét számos motívum ékesíti. Egy nehezen kisilabizálható felirat bizonyítja, hogy mikor emelték a templomot: + Văleatu 1723 scrisam eu Toader Diac s...eata ţ... din mila lui D[u]mnezău şi cu darul Duh[u]lui Sf[â]ntu + Întăe chitor Caba Gaboru cel bătrănu.
A lóti-futi fehérnép amikor faggatózni kezdenék, sietve kisirül, mondja, hogy olvassuk csak el a templomra vonatkozó tudnivalókat a bejárat mellett kiragasztott román és francia nyelvű papírról, a kulcsot hagyjuk az ajtóban, mert nemsokára egy külföldi turistacsoport érkezik. (Annyit még visszaszól, hogy az általam kérdezett tábornok, Pop de Popa doktor a nagybátyja, valóban az első világháború idején harcolt a magyarok ellen a román hadseregben…) Az ikonosztázion és az oltár kivételével – ahol a keresztre feszítés jelenete látható –, a templom belterében, a mennyezeten csak nyomokban maradtak meg a régi bibliai jelenetek és szentábrázolások. A falakat néhány fatáblára festett ikon mellett kéziszőttes vászonkendők borítják, nem annyira, hogy ne hagyják érvényesülni a népi architektúra szépségeit. A boltozatot tartó koszorú-gerendák kimunkálása, a nagy felületen sorjázó kötélfaragványok, rozetták, geometrikus, növényi motívumok olyan mester törekvéséről árulkodnak, aki nemcsak ismerte-értette a paraszti építő-díszítő művészetet, de szintetizáló képességgel is rendelkezett. A hajdani faragómolnárok a templom minden egyes darabját fejszével faragták, vésővel vésték, a falakat, a fedélszéket, a vastag gerendákat mind-mind faszegek tartják össze. Az egésznek a legnagyobb építészeti erényét talán az arányai képezik!
A temetőkert sírkövein leggyakoribbak a Caba, a Cacuci, a Venter családnevek, azoknak a famíliáknak a nevei, akiknek elei a maguk helyén és rendjén valóban történelmi szerepet játszottak. Az utódok – erről több ízben megbizonyosodtam – mit sem tudnak erről. A Fényes Elek által legnépesebbként számom tartott „Venter törzsök” leszármazottjai közül egyetlen eggyel futottam össze, aki hallott rebesgetni valamit a nagyapjától arról, hogy ők Mátyás király óta magyar nemesek volnának. Valóban, fennmaradt egy 1465-ben kelt, a Venterek báródsági birtokára adott királyi adománylevél, mely: „pro parte fidelium nostrorum nobilium Valachorum”, az uralkodó hűséges oláh nemeseinek biztosítja a jussát. Ha rajtam állna, szívesen megosztanám a derék, de saját históriájukban járatlan báródbeznyeie Venterekkel azt is, hogy – amint azt Fényes Elek közölte – „Venter Mihály, a báródsági katonaság hadnagya, számos válogatott legénynyel 1657-ben II. Rákóczy György fejedelmet Lengyelországba követte, hol katonáinak nagyobb részét elvesztvén, maga is elesett.” Mindezt avégett villantom fel, hogy jelezzem: a beznyeiek valóban vérbeli katonák lehettek, nem is akármilyenek – mint ahogy riportom hőse is az lett, közel két évszázad múltán.
Az effendi, az őrnagy, a tábornok
Most volna szükségem arra az ambíciózus történészre, aki utána járna a török levéltárakban annak, hogy Pavel Pop de Popa – Bem tábornok példáját követve – több száz tiszttársával és honvéd bajtársával együtt hogyan vált „renegáttá”, miként tért át muzulmán hitre, hogyan érdemelte ki az effendi titulust, hogyan törekedtek arra, hogy az oroszok elleni krími háborúban jeleskedjenek, annak a reményében, hogy az egyik ellenséget legyőzve, azok 49-es szövetségese, az osztrákok ellen fordulva küzdhessenek Magyarország szabadságáért és függetlenségéért. Ez a dolog nem jött össze, a törökországi magyar emigráció egy része szétszóródott a nagyvilágban, másik része a közkegyelem ígéretével hazatért, a harmadik pedig meg sem állt Itáliáig.
Ifjú történészünknek az olasz hadtörténeti levéltárakat kellene búvárolnia ahhoz, hogy kiderítse: Pavel Pop de Popa hogyan vett részt a Garibaldi seregéhez csatlakozó Magyar Légió küzdelmeiben. Riporterségem kevés, olykor némileg egymást nem fedő adat birtokában annyit árulhat el hősünkről, hogy az olasz függetlenségi háborúban az őrnagyságig vitte, immár ezredesi rangban részt vett Róma felszabadításában is. Hogy azt követően sem tért haza, hanem az egyesült Itáliát szolgálta, arra nézvést a legfőbb „bizonyíték”, hogy valamikor, nyugállományba vonulása után, megkapta az olasz hadsereg tábornoki rangját. Ezt egy 1898. július 9-én, a piacenzai IV. hadtest parancsnoksága által kibocsátott – immár írógéppel kitöltött! –, „per favore del Maggiore Generale nella Riserva Papp Paolo” azaz Papp Paolo tartalékos vezérőrnagy számára kitöltött tanúsítvány is igazolja. Az érintett lakcíme: Chiavari, Corso Vittorio Emanuele 71. Ez a kisváros a Ligúr tengerparton témánk szempontjából azért is érdekes, mert egyrészt az olasz szabadságharc és az egységes olasz állam létrejöttének három hőse: Nino Bixio, Giuseppe Mazzini és Giuseppe Garibaldi egyaránt chiavari gyökerű családban született, gyakran időztek ott, tehát a mi Pop – vagy ahogy olasz iratokban szerepel: Pap tábornokunk sem került tartalékosként véletlenül éppen Chiavari városába. Az ügynek volt egy romantikusabb szála is: itt vezette oltár elé 1872-ben a szépséges Paolina Mazzucchelli hercegnőt, egy előkelő genovai család sarját. Élete végéig Chiavariban élt, és ott helyezték örök nyugalomra, 1908 decemberében, 81 esztendős korában
A Nagyvárad levelezője
Pavel Pop/Pap de Popa élete végéig nem feledkezett meg szülőföldjéről. Egyrészt a kiegyezés után többször hazalátogatott, Kossuth Lajost gyakran felkereste turini (torinói) száműzetésében, be is számolt erről. Másrészt előfizetője volt és alkalmanként levelezője a Nagyvárad napilapnak. Az újság hasábjain 1892 őszén kipattant, úgynevezett Vulturul-sajtóvitával kapcsolatosan mondta el a véleményét. Történt ugyanis, hogy egy Iustin Ardelean nevű egyetemista, a nagyváradi Jogakadémia hallgatója „egy minden sorában magyarellenes, uszító jellegű élclapot indított”, ami nagy felháborodást keltett a váradi magyarság, de főleg a joghallgatók körében. Az akadémia tanári kara figyelmeztette, megintette, de Ardelean tovább folytatta magyarellenes hadjáratát a Vulturul hasábjain. Tiltakozásul magyar kollégái, „a nagyváradi jogász ifjúság számkivetette kebeléből Ardelean Jusztin joghallgatót, a Vulturul czímű ismeretes román élczlap szerkesztőjét (…), akiről kisült, hogy a Tribuna modorában és nyelvén gyalázza és piszkolja a magyarságot. (…) Kizáratik az önképzőkörből, a magyar jogász ifjúság kiveti őt kebeléből, és vele minden egyleti és magán érintkezést megszakít, stb. stb.” Nos, hősünk ehhez a sajtóvitához szólt hozzá, Chiavariban, november 20-án kelt levelében. Íme, néhány részlete:
„Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Mint Magyarország egykor állampolgára és egy letűnt, nagy kor szemtanúja, örömest emlékezem a múltakra, s mondhatom, hogy később sok szomorú körülmények között azok voltak egyedüli vigasztalásaim. Miután múltam emlékei Magyarországhoz kötnek, minden érdekel, ami e haza határai között történik. Mivel a Nagyvárad f. évi 292. számának hasábjain azt a kirekesztő resultatumot olvastam, (…) eszembe jutott, hogy egykor én is szívtam a nagyváradi jogi intézet levegőjét.” A levél folyatásában feleleveníti 1848 tavaszának forró napjait – a riportom első részében már idézett történéseket, amikor sok román társával csatlakozott a magyar forradalomhoz, majd a magyar szabadságharchoz., és Bem tábornok vezérlete alatt az 55. zászlóalj önkénteseként harcolt. „Remélem – írja a továbbiakban –, hogyha Magyarországra ismét elkövetkezik a hon megvédésének más irányban való nehéz munkája, az eredmény szerencsésebb lesz, mint 1849-ben. Azonban ki kell mondanom, hogy erre a jövendőbeli védelemre a népet nevelni kell, nevelni igazságos és méltányos bánásmóddal, és nem hatalmaskodással, üldözéssel, mert ez a zsarnokság fegyvere. Mint igaz magyarbarát, aki jelenleg egy valóban demokrata társadalomban él, egy olyan államban, amely igazán szabad intézményekkel ajándékozta meg polgárait, innen a távolból, részrehajlatlanul és a valódi szabadság álláspontjáról ítélve meg az otthon történteket, kimondom, hogy a nagyváradi jogász ifjak határozata többet árthat a békés népszellemnek, mint száz Vulturul-féle lap szatirizáló verse. Az olyan üldözések, mint amilyenre a bosszúérzet által elragadtatott nagyváradi ifjak példát nyújtottak, martyrokat csinálnak, akikre pedig nincs szükség, és elkeseredéseket keltenek, ami pedig a haza belső békéjére nézve állandó veszedelem.
Ez az én meggyőződésem.
Papp de Popa Pál,
Ezredes az olasz hadseregben, 1848-49-i honvéd.” https://erdelyiriport.ro/

2016. július 8.

Rendhagyó ünnep gidófalván
Azért rendhagyó a községközpont művelődési otthonának és könyvtárának otthont adó épület emléktáblával és fémdomborművel való megjelölése, mert ritka esemény, hogy lelkészről nevezzenek el egy régi, de felette hasznos ingatlant – hangsúlyozta a gidófalvi vártemplomban tartott vasárnapi ünnepi istentiszteleten Bereczki László református lelkipásztor.
Pál apostolnak a sáfárkodás dolgairól írt leveléről szólva részletezte prédikációjában, hogy elődje, az építtető Erdős Gábor (1889–1963) lelkész Isten földi szolgájaként is jól sáfárkodva cselekedett, „teljesítette a Krisztus által diktált ritmust”. Korabeli dokumentumok és a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Nép sorai alapján ismertette az egykor több funkciót betöltő Hangya Szövetkezeti Ház és kultúrotthon építéstörténetét. Elmondta, az 1943-ban tartott avatóünnepségen jelen volt Szentiványi Gábor, Háromszék vármegye akkori főispánja és az EMKE képviseletében a Kézdivásárhelyi Földi István író.
Gidófalva község önkormányzata és polgármesteri hivatala nem kis nehézségek és anyagiak árán az eltelt évek alatt bővítette és korszerűsítette a községközpontban álló épületet, számos rangos rendezvény színhelyét. Szükségszerűnek tűnt, hogy emléktáblával jelöljék meg az épületet, emlékezzenek az építtetőről, építtetőkről, az ötletgazda és kiviteleztető Erdős Gáborra – hangsúlyozta avatóbeszédében Berde József polgármester. Áldást mondott Berecki László lelkipásztor. Fellépett a Badi Alpár vezényelte helybeli egyházi vegyes kórus, a Czetz János Általános Iskola tanulói bemutatták a Kultúra és hagyomány című irodalmi összeállítást (Betanította Tóth Lajos és Mátyás Judit), indulókat és magyar muzsikát játszott Sándor Sándor fiatalokból álló fúvószenekara, majd a tágas kultúrteremben terített asztalok mellett ünnepeltek a résztvevők.
A falunap-sorozatot az étfalvazoltáni tekepálya-avatóval kezdtük – tájékoztatott Berde József. Ezt követte most a gidófalvi emlékünnepség, s folytjuk fotosmartonosban és angyaloson.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 5.

Van, aki menne, van, aki maradna (Nyolc év után először vizsgáztatják az iskolaigazgatókat)
Nyolcvanegy háromszéki tanintézményből tizenhatban senki nem jelentkezett az október 12-én kezdődő igazgatói versenyvizsgára, a negyvenkét aligazgatói tisztségből csupán huszonötre pályáztak. A jelenségnek két oka van: nem eléggé vonzó a sok felelősséggel járó vezetői munkakör, illetve, aki nem tagja az oktatásmenedzsment szakértői testületnek, az nem vehet részt a versenyvizsgán.
Csurulya Edit, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója hatodik éve irányítja a jelenleg húsz osztállyal működő tanintézményt, lapunk kérdésére elmondta, a sok ellentmondó rendelkezés, az állandóan változó szabályok miatt belefáradt a rá háruló felelősség vállalásába. Húsz osztály esetében csak akkor segíthetné munkáját egy aligazgató, ha étkezdét és bentlakást is működtetnének, vagy az óvodában és az elemi tagozaton lenne tíz csoportjuk, ezzel szemben csak étkezdéjük van, az óvodában és elemiben nyolc csoporttal működnek. Csurulya Edit szívesen tér vissza a katedrára, matematikatanárként csak heti nyolc órát taníthatott az igazgatás mellett, ennyi volt a minimum, több nem fért bele az idejébe, s bár minden feltétele megvolt, hogy jelentkezzék az igazgatói versenyvizsgára, inkább a tanítást vállalja.
Más a helyzet néhány más iskolában, ahol a jelenlegi igazgató szeretné folytatni a megkezdett munkát, de nem tagja a menedzseri szakértői testületnek, vagy azért, mert a képzést ugyan elvégezte, de nem jelentkezett időben a tagfelvételre, vagy mert nem hisz abban, hogy a menedzseri tudás a papírokon múlik, bízik saját képességeiben, és nem tartotta fontosnak, hogy megszerezze ezeket a dokumentumokat.  Zsigmond Zoltán, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola igazgatója nem tudta időben érvényesíteni menedzseri képzését, nem hirdettek felvételi időszakot, így nem jelentkezhetett az október 12-ei versenyvizsgára, holott szívesen folytatná, amit 2008-ban iskolavezetőként elkezdett. Lapunknak elmondta: nem volt könnyű időszak, a gyermeklétszám csökkenése miatt egységeket vontak össze a község szintjén, ami nem volt népszerű intézkedés, sok elégedetlenséget is szült, de az eredményeik biztatóak, és ő mindig úgy végezte munkáját, hogy az a közösséget szolgálja. Nyugodt a lelkiismerete, ha hagyják, akkor folytatja az igazgatást, ha nem, akkor tanít, abban is nagy örömét leli történelemtanárként – mondotta. 
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző igazgatói tisztségét sem pályázta meg senki, de ennek sem az az oka, hogy nem lenne jelentkező. Len Csaba, idén szeptemberben ideiglenesen kinevezett igazgató nagy lendülettel kezdett, nagyon zavarja a rengeteg bürokrácia, a papírhegyek gyártására kötelező folytonos bizalmatlanság a hatalom részéről, de azt mondja, ha a diákokért, az oktatásért tehet valamit, akkor szívesen dolgozik egy olyan közösségben és közösség élén, amilyen az ő iskolájukban van, ahol nincs fegyelmi probléma, ahová a szülők szívesen engedik gyermekeiket. Szerinte „nem vonulhat ki mindenki a tanügyből, nem menekülhet mindenki a felelősség alól csak azért, mert rossz a rendszer, a gyermekekért, a jövő nemzedékért mindent meg kell tennie azoknak, akik ma pedagógusok.”
Különleges helyzetben van a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Általános Iskola, mert az őrkői cigány gyermekek oktatása,  fegyelmezése, a tanári közösség megtartása nem egyszerű feladat, amit Kiss Róbert 2003 óta irányít, és ha rajta múlna, továbbra is maradna az iskola igazgatója. Amíg nem volt címzetes állása, nem válhatott a menedzseri szakértői testület tagjává, amikor megkapta a katedrát és a menedzseri képzést is elvégezte, egy véletlen folytán nem tudott időben jelentkezni a testületi felvételre. 
A rendszer kuszasága miatt vezetői készséggel megáldott, a tantestületek által is elfogadott igazgatók kényszerülnek távozni, és említett esetekben nincs is jelentkező, aki vállalná helyettük az igazgatást. Szabályzat szerint pedig az a jelenlegi igazgató, aki nem pályázott, vagy aki a versenyvizsgán nem éri el a hetven pontot külön-külön mind a három próbán – az írásbelin, a szakmai életútját követő önéletrajz bemutatásán és a menedzseri terveit ismertető interjún –, az a későbbiekben ideiglenesen nem nevezhető ki a tanintézmény élére akkor sem, ha más nem jelentkezik. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő tegnap sajtótájékoztatón elmondta, eddig soha nem tapasztalt helyzet alakult ki, mert soha nem versenyvizsgáztatták egyszerre az ország összes óvoda- és iskolaigazgatóját, aligazgatóját, ha lejárt a mandátuma, meghirdették az állást, és vizsgát tartottak. Legutóbb 2008-ban hirdetett az oktatási minisztérium igazgatói versenyvizsgát, az utóbbi években ideiglenes kinevezésekkel töltötték be ezeket a tisztségeket, s bár a megyében kétszázhatvan pedagógus vált időközben az oktatásmenedzsement szakértői testület tagjává, a pedagógusok, a potenciális igazgatójelöltek többségét váratlanul érte a jelenlegi versenyvizsga, amelyen kizáró jellegű a testületi tagság – mondotta. 
A főtanfelügyelő szerint október 12. forró nap lesz a Kovászna megyei és az egész ország oktatásában, mert az írásbeli teszteket ugyanaznap kell kijavítani a vizsgázó jelenlétében, minden egyes dolgozat elbírálásánál jelen lesz a pályázón kívül egy öttagú bizottság, amelyben a tanfelügyelőség, az érintett iskola és az érintett önkormányzat képviselői is benne lesznek. A tesztek közösek az igazgatói, illetve aligazgatói tisztségre pályázók számára, az eredmény megfellebbezhetetlen. Kovászna megyében egyetlen vizsgáztatóközpont lesz, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, ahol jövő szerdán a főépületben nem lesz tanítás, kilencven vizsgázó és több mint háromszáz bizottsági tag vesz részt a megmérettetésben, illetve elbírálásban. A vizsgázók száma lehet kevesebb is, ha a péntekig tartó vizsgadosszié ellenőrzésen kiderül, hogy egyik-másik pályázó dokumentumcsomagja hiányos, illetve nem megfelelő.  Az önéletrajz pontozását és az interjút október 17.–november 17. között kell megtartania a tanfelügyelőségnek, a versenyvizsga végleges eredményét november végén hirdetik ki, a tisztségek átadása januárra vagy a tanév második szemeszterének kezdetére várható.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 4.

A szentgyörgyiT3 Kiadó cáfolja a történelemhamisítást
Rosszindulatú, mondvacsinált álhírnek, félremagyarázott információnak tartja Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tulajdonosa a román nyelvű országos sajtóorgánumok azon vádját, miszerint történelemhamisítást követtek el a kiadó egyik, tizenegy éve használt, negyedik osztályosoknak szánt tankönyvében.
Tulit a Krónikának úgy nyilatkozott: a gyanúsítgatás azért is különösen szomorú és felháborító, mert a történelemhamisítás rendkívül súlyos vád. A román sajtó amiatt kezdett el vádaskodni, mert a kiadó magyar nyelvű történelemtankönyvében egy székely zászlóval jelölték Románia helyét Európa térképén. A román médiában hirtelen nagy nyilvánosságot kapott, 2005-ből származó Európa-térképen a Románia és Bulgária csatlakozása előtti Európai Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, Romániát pedig egy székely zászlót tartó mesefigurával jelölte a tankönyv szerzője.
Tulit Attila elmagyarázta: az ominózus térkép alatti szövegben – amely a román lapok által közölt képen már nem látszik – az a feladat áll, hogy a diák számolja meg az Európai Unió tagországait, 2006-ban pedig, amikor a tankönyv megjelent, Románia, Bulgária ésHorvátország még nem volt az EU tagja. „Alaptalan a vád, miszerint Romániát kihagyták Európa térképéről” – szögezte le a háromszéki kiadó tulajdonosa. Hangsúlyozta: a több mint egy évtizeddel ezelőtt szigorú előírások szerint jóváhagyatott tankönyvben saját kezdeményezésre nem módosíthatnak semmit, ezt csak az oktatási minisztérium felkérésére tehetik meg, ezért maradt így a kifogásolt térkép.
A vállalkozó felidézte: 2005-ben az új tanterv alapján összeállított történelem-, természetismeret- és matematika-tankönyvük is nyert a minisztérium által kiírt közbeszerzésen – ezek mind helyi pedagógusok munkái voltak, és a kiadó szerkesztette. A nyertes kiadványokat néhány példányszámban kinyomták, majd országos szórásban elküldték a pedagógusoknak véleményezésre. Ezek alapján az oktatási minisztérium egyetlen módosítást írt elő: a történelemkönyv első oldalán fel kellett tüntetni a román himnusz első három szakaszát, ennek eleget is tettek.
A szaktárca ezt követően évekig, 2014-ig nem írt ki új licitet, az elmúlt két évben szervezett közbeszerzései eljárások pedig – mint ismert – kudarcba fulladtak, így a könyvön azóta sem lehetett módosítani. Tulit Attila azt is elmondta: a tankönyvet nemcsak a Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is használják a negyedik osztályosok, több helyről is kaptak megrendelést az évek során. „Az lett volna a történelemhamisítás, ha 2006-ban azt írjuk, hogy Románia az EU tagja, és ez szerepelne a térképen” – szögezte le a kiadó tulajdonosa.
A térképen szereplő, a kifogásolt zászlót tartó székely bácsi figurájának jelenlétére a tankönyv szerzője, Zsigmond Zoltán Károly adott magyarázatot. Mint lapunknak kifejtette: az új tanterv alapján meseszerűen képzelték el a kiadványt, úgy vélték, hogy így egyszerűbben, játékosabban bevezethetik a kisdiákokat a történelem világába. „Azt szerettem volna, hogy a tízéves gyerekek ne adathalmazként, hanem társadalomtudományként tekintsenek a történelemre, ezért egy székely bácsit ábrázoló gyurmafigura kíséri végig őket a könyvben a történelmi eseményeken, épületeken, korokon. A figura nemcsak az európai térképen jelenik meg, hanem például a versailles-i kastély parkjában vagy Jeanne D’Arc szobra előtt is” – részletezte a gidófalviCzetz János Általános Iskola történelem szakos igazgatója. Zsigmond Zoltán Károly nevetségesnek tartja, hogy több mint tíz év után próbálnak fogást találni a könyvön.
A román sajtó azért kiáltott történelemhamisítást, mert úgy tűnhet, mintha a székely zászlót tartó figura Románia térképén állna, azaz a kisebbségi szimbólummal jelölnék az ország helyét Európában, holott a szándék távolról sem ez volt, az alakot egyszerűen Európa térképén helyezték el.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 22.

Harcolnak a szülők is
Kell az iskola, de csak majd 
Nemrég írtunk Máthé István és Szabó Ferenc gidófalvi EMNP-s tanácsosok tiltakozásáról a fotosmartonosi elemi iskola bezárása ellen. A falubeli szülők is kérvényt fogalmaztak meg a gidófalvi Czetz János-iskola vezetősége felé, hogy ne szüntessék meg a fotosi tanintézményt. Sass Erika igazgatónő az üggyel kapcsolatban közleményt juttatott szerkesztőségünkbe.
„A Czetz János Általános Iskola vezetősége szükségesnek látja tájékoztatni a helyi közösséget a fotosmartonosi iskola helyzetéről, mivel az utóbbi időben sok téves tájékoztatás kering erről.
A tanügyi törvény alapján egy tanulóval nem lehet osztályt indítani, ezért az ősztől felfüggesztődik az iskola működése. (Az óvoda továbbra is működik ugyanott.) A községi iskola vezetősége, a polgármester és a helyi tanács ebben az ügyben csak annyit tehet, hogy ezt tényként elfogadja. Ez a döntés ideiglenes, ezért nem a hibást kell keresni, hanem a megoldást. Hosszabb távon ez a közösségen, a gyermeklétszámon és az iskolánk iránti bizalmon múlik. Iskolánk megfelel az európai normáknak, pedagógusaink kivétel nélkül szakképzettek, tantermeink tágasak, barátságosak.
Amennyiben a közösség a továbbiakban gyermekeit iskolánkba íratja, és a szülők nem viszik el őket a helységből, akár újraindulhat a fotosmartonosi iskola tevékenysége is, továbbá folytonos lehet az oktatás a helység más tanintézményében is” – áll a közleményben.
Hogy a fenti közlemény iskolát illető állításairól a helybeliek is meggyőződhessenek, Gidófalván pénteken 9–12 óra között az óvodában és az elemi osztályokban nyílt órákat tartanak, Fotoson és Angyaloson pedig jövő csütörtökön, azaz március 2-án tekinthetnek be a tanintézmények életébe az érdekelt szülők. 
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. április 19.

A csodaszarvas nyomában
A Romániai Magyar Cserkészszövetség az 051-es számú Czetz János Cserkészcsapat rendezésében országos rovásírásversenyt hoz tető alá Széken április 22-én. Részt vehetnek ifjúsági és civil szervezetek, általános és középiskolák, valamint az RMCSSZ cserkészcsapatai, továbbá a korcsoportba tartózó egyéni jelentkezők. Egy csoportból, illetve iskolából a versenyen legtöbb 3 személy jelentkezhet kategóriánként (amennyiben egyazon kategóriában, indokoltan többen szeretnének benevezni, kéretik felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel), és csakis a sajátos formanyomtatvány kitöltésével. Minden szervezett csoporttól legalább egy, zsűrizésre alkalmas, felkészült személyt várnak.
A jelentkezéshez érvényes cserkészigazolvány szükséges; azok, akik nem rendelkeznek ilyennel, illetve nem szerepelnek csapatuk próbaidős cserkészeinek a névsorában, a helyben fizetési összegekkel számoljanak. Az igénylők számára szállást biztosítanak (szükséges szivacsmatrac és hálózsák). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. április 26.

Csodaszarvas nyomában – rovásírásverseny Széken
Miután sok évig Szamosújvár és Dés környéke adott otthont a hagyományos Csodaszarvas nyomában elnevezésű országos rovásírásversenynek, a múlt hét végén Szék községben szervezték a rendezvényt. A szamosújvári 51-es számú Czetz János Cserkészcsapat által XVIII. alkalommal szervezett vetélkedőn hat erdélyi és székelyföldi megye 12 csapatának 125 cserkésze vett részt.
A résztvevőknek alkalmuk adódott megismerkedni Szék község népművészeti, természeti és történelmi nevezetességeivel, mint például a tájházzal, a református templommal vagy a faluvégi nádassal (Erdély Duna-deltája!). Mindnyájan kellemes és hasznos emlékekkel tértek haza. Szatmár, Maros, Temes, Kovászna, Hargita és Kolozs megyék képviselői igazán kitettek magukért, a verseny jól sikerült.
Íme a győztesek: A kategória, 2–4. osztályosok: Ábrahám Emese (csíkdánfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola), B kategória, 5–6. osztályosok: Mezei Annamária (szászrégeni Koós Ferenc 37. sz. cserkészcsapat), C kategória, 7–8.osztályosok: Orosz Katalin (temesvári Boronta Cserkészcsapat), D kategória, 9. osztályosok: Veress Boglár (csíkszeredai Ady Endre 104. sz. Cserkészcsapat).
Csapatban, az A kategória keretében a szilágysomlyói Báthory István 16. sz. Cserkészcsapat, míg a B-C kategóriákban a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata végzett az élen. Az idén is kiírták a hagyományos botrovás versenyt, amelynek győztesei a dési 1-es számú Általános Iskola és a szászrégeni 37. sz. Koós Ferenc Cserkészcsapat voltak.
Feltétlenül említésre méltó a jó szervezés, de a székiek vendégszeretete is. Sallai János polgármester, Csorba István alpolgármester, Sallai Márton református lelkész és Győri Sándor iskolaigazgató mindent megtettek a rovásírásverseny sikeréért. Emellett Kasza Tamás programirányítónak is jelentős szerepe volt a rendezvény sikeres lebonyolításában. A borús idő elle
Erkedi Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 3.

A mindig újrakezdő honvédtábornok (Czetz Jánosra emlékeztek Budapesten)
„A szegény legény elindult a faluból, és meghódította a világot” – mutatták be Czetz Jánost a gidófalvi hagyományőrzők a honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honlapján közölt tudósításban. A budapesti rendezvényen Gidófalvát Kövér György és Zsigmond Zoltán képviselte.
Mint írják, Czetz János volt a 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka, Bem József altábornagy táborkari főnöke, kitűnő stratéga, Argentína déli határvidékének feltérképezője és védelmének szervezője, a Buenos Aires-i Katonai Akadémia első igazgatója. A konferencia során különböző szempontokból ismertették az előadók a szabadságharc után emigráló, majd kalandos úton Dél-Amerikában letelepedett, magyar-székely-örmény származású honvédtábornok életútját. Nagy Péter alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának főmérnöke kifejtette, a honvédtábornok kitűnő katonai szakember, szervező és térképész volt, akinek élét nem törték meg a történelem viharai, mindig képes volt az újrakezdésre. Argentína szabadságát számos külföldi vándor háborús közreműködése szilárdította meg, ilyen volt Czetz János is – emelte ki Maximiliano Gabriel Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete. Rávilágított, hogy Argentínát a „bevándorlók országának” is nevezik, hiszen sok külföldi munkásságából építkezett. „Köztük voltak szép számban azok a magyarok is, akik a szabadság és a kreatív munka országát kívánták felépíteni” – mondta. A konferenciára a latin-amerikai országból is üzentek, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai Czetz János Főcsoportja tizenháromezer kilométerről üdvözölte az előadáson részt vevőket: „Czetz János, ahogy Magyarországon sikeresen tevékenykedett és harcolt élete fiatal éveiben, úgy ragyogott fel Argentínában érett korában. Élete mérföldköveket tett le az argentin katonai intézményekben.” A konferencián az előadók részletesen bemutatták a honvédtábornok hazai és külhoni életútjának, katonai pályájának különböző vetületeit. Az örmény diaszpóra magyarországi és erdélyi jelenlétéről, kultúrájáról és Czetz János emlékének őrzéséről Esztergály Zsófia Zita és Issekutz Sarolta tartott előadást, amelyet Bereczkiné Máté Judit, a Czetz család leszármazottja egészített ki személyes élményeivel. Az erdélyi katonai hagyományokat a honvédtábornok szülőfalujából származó gidófalvi hagyományőrzők mutatták be. Czetz János katonai karrierjének kezdetét és a kor császári-királyi hadseregének szervezetét Csikány Tamás ezredes ismertette. Czetz nem csak hadtudományok művelője volt, honvédtiszti tevékenysége mellett előszeretettel foglalkozott földrajztudománnyal, térképészettel és nyelvműveléssel. A Magyar Hadnyelvtan elkészítésének folyamatát Balázs Géza, az ELTE egyetemi tanára mutatta be. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum vezetője kifejtette, hogy Czetz János az erdélyi hadjárat és haderőszervezés egyik kulcsfigurája volt. Czetz János számos országban megfordult: európai tevékenységét Csorba László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, argentin katonai pályafutását pedig Siposné Kecskeméthy Klára ezredes ismertette. Ha áttekintjük Czetz János életét, megállapíthatjuk, hogy a honvédtábornok méltán kelthet elismerést és tiszteletet az utókorban, hiszen ő a kiapadhatatlan tenni akarás és az eltántoríthatatlan újrakezdés egyik 19. századi nagy magyar alakja – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tájékoztatójában. (mol) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 29.

Magyarországi orvosokkal pótolják a hazai egészségügy hiányosságait
Kecskeméti orvosok végeznek szűrővizsgálatokat a háromszéki Gidófalván. Az ingyenes egészségügyi program szeptember 4-én kezdődik Kovászna és Bács-Kiskun megyék együttműködése révén.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az egészségügyi szűrésekre.
A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott az életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Szeptember 4–8. között naponta 9 és 16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, valamint EKG-, ultrahang- és laborvizsgálatokat végeznek a Bács-Kiskun megyei kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva és a hozzá tartozó falvak – Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos – lakói számára.
A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf-kórház. A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok megyei kórház szakorvosai és asszisztensei eddig tíz háromszéki faluban végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei hat település lakóinak egészségi állapotát mérték fel.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

2017. augusztus 30.

Gidófalván szűrnek a kecskeméti orvosok
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai rossz egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az ilyen programokra. A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Szeptember 4–8. között, naponta 9-16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, laborvizsgálatokat, valamint EKG- és ultrahang vizsgálatot végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva, Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos lakói számára. A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház.
A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen, Felsőrákoson, Mikóújfaluban, Málnásfaluban, Málnásfürdőn, Zalánpatakon és Sepsibükszádon végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei Sepsibodok, Oltszem, Zalán, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakóit mérték fel.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. szeptember 8.

Iskolatáskák előkészítősöknek
Különböző díszítésű, piros és kék iskolatáskákat adott át tegnap a megyei önkormányzat a háromszéki iskolák vezetőinek az előkészítő osztályosok számára. Az öt éve indított programban idén 2100 csomagot ajándékoztak. A diáklétszám alapján Sepsiszentgyörgyön a legtöbbet, százhúszat a Váradi József Általános Iskola kapta, a legkevesebbet, hatot a Speciális Iskola.
A régi és a nyári versenyvizsgán mandátumot nyert új igazgatók első találkozóját tartotta tegnap a megyei tanfelügyelőség a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, a kezdő kisdiákoknak szánt ajándék átadása ennek volt az első mozzanata. Tamás Sándor megyeitanács-elnök elmondta, valamennyivel több csomagot készítettek, mint ahány előkészítős szerepel a nyilvántartásban, mivel megszokott, hogy néhányan csak utolsó pillanatban jelennek meg az iskolában, így, ahol hiányt jegyeznek, még kérhetnek táskát. Ezeket egyébként nem üresen adják: tolltartó, tízórais doboz, színes ceruza és jegyzetfüzet is helyet kap benne. Elmondta, Sepsiszentgyörgyön a Váradi- és a Speciális Iskolában kezd a legtöbb, illetve legkevesebb kisdiák, falun Árapatak vezet 114 előkészítőssel, Kökös és Málnás hat-hat diákkal szerepel a sor végén. Megjegyezzük, Gidófalva sem áll jobban, mivel Fotoson egyetlen kezdő sincs, az első osztályt egyetlen tanuló képviseli, másodikos, harmadikos és negyedikes nincs. Az iskola egy tanulóval nem működhet, így ettől a tanévtől megszűnik. Lapunk érdeklődésére Zsigmond Zoltán, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola igazgatója elmondta, községszinten csupán nyolc előkészítős diák kezdi meg a tanévet. A 2013-ban indított iskolatáska-program második évében, 2014-ben volt a legtöbb előkészítő osztályos diák Háromszéken, akkor a megyei önkormányzat 2252 csomagot ajándékozott az iskoláknak.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-55




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998